Rozsdamarta félhomályban fürdik meg a tó vize, két fa álmos magányában csiripel egy zöldike. Hangja hallik, látvány illan, bizsereg az ébrenlét, erős ágak lassan ringnak, vágynák még a nap hevét.
"Megérintett egy angyal szárnya,
arcomra lágy csókot hintett,
alattam mélyen földi lárma,
néhány üveges tekintet.
Nem értik sokan, talán én sem,
szavak karcát a papíron
szívemben a líra zenéljen,
amely túllép álmaimon."