Egy edzőteremben csörömpölnek a súlyok. Az ajtó csapódását senki nem veszi észre. Nyakkendős, enyhén idegbeteg külsejű könyvelő aktatáskát szorongat a hóna alatt, nézelődik, majd odalép egy nagy, kövér emberhez.
– Elnézést, én befizettem…
– Magának is jó napot! Dobja le a cuccait és gyúrjon!
– Akkor majd izmos leszek?
– Naná, mi más lehetne?
– Maga hol tartja az izmait?
– Én kérem amott, látja?
– Igen, de az egy másik ember… Olyan, mint egy anatómiai izomábra, bár nincsenek rajta metszetek.
Levetkőzött.
– Jé, magának egyáltalán nincs izomzata!
– De van, uram!
– Hol tartja?
– Magán.
– Már értem, miért tapad a combjára a bőr! Srácok, az urat csontra fejlesztjük, a többi már úgyis megvan Tilinkón. Én is ott tartom az izmaimat, az övével meg a sajátjával együtt. Úgy legalább mindenki láthatja, mit ér az élet gyúrás nélkül. Apropó, fogadni mernék, hogy maga könyvelő!
