Braun Krisztina : Vízkereszt

Apu megfogta középen a díszeitől megfosztott fenyőfát, és odakoppintotta a padlóhoz a fenyőtalpakat.

 

 

Apu megfogta középen a díszeitől megfosztott fenyőfát, és odakoppintotta a padlóhoz a fenyőtalpakat. Millió száraz fenyőtű hullott a padlóra, a hangjuk olyan volt, mint amikor a nyári zápor veri az ablakot. A fenyőillat még így, utószor ebben az évben megtöltötte a szobát. Majd még júliusban is szedegethetik a padló réseiből, meg az ablakkeret repedéseiből az ott megbúvó tűleveleket.

Január hatodika, vízkereszt napja. Illő ilyenkor már elcsomagolni a díszeket, az addig csillogó és pompázó fenyőfa kopaszon, szomorúan kerül ki az udvarra, hogy ott aprófa legyen belőle. Szomorú nap ez minden évben Kriszti számára, mert minden visszasüllyed a szürkeségbe.

A bútorok visszakerültek a megszokott helyükre. Apu kinyitotta az ablakot, és kidobta a fát a verandára.

Cudar hideg volt kint. A karácsonykor leesett hó néhány napja olvadni kezdett, majd hirtelen lehűlt a levegő és a mínusz tíz fokban, ami addig elolvadt, az jéggé fagyott. Életveszély ilyenkor az utcára menni. A járdákat a házmesterek és tulajdonosok sóval, fűrészporral szórták fel. Szerencsére vasárnap volt, így nem kellett még munkába menni anyunak és apunak, a suli is csak hétfőn kezdődik el, vagyis holnap.

 

Kriszti azért picit örült, hogy elmesélheti a barátainak, mit kapott karácsonyra, ilyenkor még nem kellett annyira komolyan venni a tanulást sem. A felmérőkön és a feleltetésen már túl voltak december elején, így a félévi bizonyítvány végleges eredményei már megvoltak. Kriszti tudta, hogy nem sok jót remélhet, mondjuk magatartásból és szorgalomból, mert Emi nénitől hármasnál jobbat soha nem kapott. A számtan sajnos közepesnél jobb nem lesz, tornából sem remekelt soha. Egyedül az olvasás, írás és ének, ami az átlagát picit feljebb dobta, valamint a környezetismeret, hiszen anyuval ősszel rengeteget jártak a népligetben és a libegőnél kirándulni, s ott szedte össze azokat a csodás színes, hatalmas faleveleket, amiket aztán rajzlapokra ragasztott, majd bevitt a suliba. Persze az osztály falára nem az övé került fel, hanem a Sallai Margité és a Dobos Etelkáé, de ezt már megszokta. Pedig mindegyik levél nevét aláírta, sőt, Gyöngyikétől tanult egy nagyon klassz díszítést, amit általában az emlékkönyvekbe szokott készíteni. Egy kivágott szívecskét tett a papírra, vagy csillagot, mindegy. Aztán ráhegyezett egy kis piros ceruzahegyet, majd az ujjával elmaszatolta körülötte. Mikor a szívecskét levette a papírról, ottmaradt a helye. Nagyon széppé tette a levelek körül is.

Az emlékkönyvbe szép verseket szoktak írni. Krisztinek is volt, de mindig valakinél ottragadt, és csak hónapok múlva kapta vissza. Már három is elveszett. Amikor Gyöngyike nem volt otthon, akkor az övét nézegette. Persze az nem tudott róla, meg is ölte volna. De Kriszti tudta, hogy hol van a lakathoz a kis kulcs. Elbújt egy sarokba és a verseket olvasgatta benne. „Az élet tengerén létezik egy sziget, úgy hívják boldogság, légyen ez a tied”, vagy „legnemesebb kő a gyémánt, mely nem tűr karcolást, legnemesebb szív, mely inkább vérzik, mintsem, hogy megsebezzen mást”. A lapok széle néhol fel volt hajtva, ha kihajtotta, az volt beleírva: „Te kis piszok, nem látod, hogy titok?”  Szerette olvasgatni ezeket a versikéket. Az ő emlékkönyvébe néha csak béna rajzok kerültek, meg apu beleírta, hogy „nagyot ordít a víziló, emlékkönyvbe ez is jó”, anyu meg azt, hogy „Krisztike kertjében, rózsát szed ölébe. Nem tudja a kis szedő, hogy a legszebb rózsa ő!”

De a többi osztálytársa csak hülyeségeket írt bele. Andi kishúga összefirkálta a lapokat, amikor odaadta neki, hogy írjon bele, így azokat ki kellett tépni. Még egy csomót ki kellett tépni azért is, mert Etelkánál ráömlött a kakaó, és néhány lap elázott. A végén alig maradt benne néhány lap.

 

Anyu most elővette a henger alakú, zöld porszívót és elkezdte a tűleveleket összeporszívózni. Szerette ezt a búgó, monoton hangot. Ilyenkor mindig elálmosodott, de most segítenie kellett rendet rakni. A maradék szaloncukrot egy dobozba tette. Jó lesz az ínséges napokon, amikor valami édességre vágyik az ember délután, és ha nincs semmi, végül kínjában a megvajazott kenyérre kristálycukrot szór, azzal csillapítja vágyát. Sajnos, Kriszti és az egész család kedvence, a zselések elfogytak, csak a vacak, kemény kakaós, és a még annál is vacakabb konzum szaloncukrok maradtak, amelyek ezüstszínű csomagolásban voltak, de még a csokibevonatot is sajnálták rá, csak a kemény és túlságosan édes cukor volt benne. De ha nincs más, az is jó.

A szép színes díszek visszakerültek a helyükre, a néhány régi szaloncukros dobozba, aminek a teteje átlátszó műanyag. Vatta közé feküdt a halacska, a gomba, a kisangyal, a sok kis színes üveglabda, meg a hosszúkás csúcsdísz. Némelyik már több mint húsz éves is volt. Kissé kifakultak, minden évben néhány el is tört, mert véletlenül a fán maradt és úgy dobták ki, vagy csak egyszerűen lepottyant az év végére a tűleveleit elvesztett ágakról. A nagy szekrény tetejére kerültek a dobozok, amelynek a szélén piros almák sorakoztak. A másik szekrény tetején néhány üveg befőtt állt, amit még Margit néni készített a nyáron.

Lassan minden a helyére került, így az 1976-os karácsony hivatalosan is elmúlt.

 

Legutóbbi módosítás: 2018.01.07. @ 17:38 :: Braun Krisztina
Szerző Braun Krisztina 25 Írás

Gyerekkorom óta hol verseket, hol novellákat vagy regényeket írok. A toll illetve már a virtuális toll és papír az én kötőtűm a rágógumim. 55 éves vagyok, három szép nagylány anyukája. Tizenkét éve nem Magyarországon, hanem egy angol, tengerparti kisvárosban élek a családommal. Idős emberekkel foglalkozom, olyanokkal, akiknek már közel az eltávozás ideje. Tőlük tanultam meg angolul. A velük való beszélgetések feltöltenek, bölcsességük vagy gyermeki hozzáállásuk a világhoz inspirál, s amikor időm engedi, írok. 2O17-ben, a Magyar Irodalmi Ház pályázatának köszönhetően megjelent "A mandarin" c. írásom az Ezerszín c. irodalmi novella válogatásban. 2O18-ban a LiteraTúra c. irodalmi magazin által kiadott "Szavakból kazlat" c. irodalmi válogatásban is szerepelt a "Harmadik emelet négy" c. novellám, valamint 2O18-ban a Trívium Egyesület által kiadott 1OO mini történet c. novellás kötetben az "Áthajolt a korláton és..." c. novellám. A MIR (Magyar Irodalmi Rovat) online oldalán rendszeresen jelennek meg írásaim. A Facebook-on kezelt, valamint a Blogger oldalán "Amikor én még..." c. oldalaimon folyamatosan osztom meg novelláim, verseim. Saját könyvem csak magánkiadásban jelent meg  Tania címmel. Ugyancsak saját magam terjesztem a Sorscsapda című és az Olenka című könyveim. Havi rendszerességgel osztom meg írásaim az Ausztráliában terjesztett "Kultúra" c. magazinban. A Magyar Irodalmi Rovat online magazinba havonta publikálom az első közléses novelláim.