Te azt mondod arany. Én azt, hogy az erem. Te azt mondod platina. Én: Jaj az ízületem! Te azt mondod ólom, én a lábamban érzem, te szárnyalni készülsz, s én vágyódva nézem. Te mész, mint a meszes, már nem is hallasz, a napi edzéstől mint jegenye hajlasz. S az én meszem? Kemény. Érfalat rongál, s kajánul vigyorog lábszárfájdalomnál. Te azt mondod, ezüst, s tárcádra mutatsz, majd sanda nézéssel hajam közt kutatsz, s felderül arcod ha pár ezüsthajszál, felfedi magát, míg bújt reményt dajkál.
Vaskó Ági vagyok. Ötvenháromban születtem.
Gyermekfejjel ontottam a verseket, melyre Padisák Mihály szintén versben válaszolt a Miska bácsi levelesládája című rádióműsorban.
Felnőtt fejjel a versírás már nem mindennapos nálam, de annál nagyobb öröm, ha megtörténik.
Örömeimet kezdetben a Poeton, majd az ARSok a 7torony, az Élő Magyar Líra Csarnoka és A Hetedik
irodalmi portálon osztottam meg.
Szívhajtásaim antológiákban és három saját verseskötetben szöktek szárba. Könyveim címei: Hajnalfényű gondolat, Illanó idő, Csendből fakadt.