Fotó forrása: www.pixoto.com
Ha talpfákhoz szegezed életem,
hogy várna rám a végtelen?
Nem látok túl a síneken.
Felettük, mint vonatkerék
kattog szívem,
s néha kihagy egy ütemet…
Futnak a sínek valahová,
mindig párosan,
örök párhuzamba rejtve
vágyukat egymás felé.
Meddig ez a távoltartás?
Találkoznak valahol?
Látszólag igen.
Gyere, fogd a kezem,
lazíts a szögeken,
minket is várhat a végtelen!
Talán…
Mert a perspektíva törvénye:
szabály.
Elillan a tavasz,
elmosódik alakod.
Szívem talpig vasban…
(és maradnak a sóhajok)
