Seres László : Lázálom

2013.10.01. Seres László Vers 15
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

repedt égre felhők ülnek

árnyakként mind rám vetülnek

 

osztoznak egy-egy falaton 

a lángoló boncasztalon  

 

tűzszekér hord teveháton

az életem egybe-látom

 

jéghegyektől kínzó lázig

ahogy jajgat s hahotázik

 

könnyet se ejt a síromra

mintha meghalni bűn volna

 

nem nyújt vigaszt dal mese sem

anyám mosolyát keresem

 

vad vizeken át csörgedez 

oltalma csöndben körbe vesz

 

erőm végleg felissza már

a kelő Nap mely visszajár

 

kisiklott füstös vonaton

hogy keseregjek magamon

 

mi bennem fel és le ingáz

szárnyal elejt és leigáz

 

s amíg élek megvédenek

a megtámadott vérerek

 

zsibongva hogy nem hallhatom

Isten zörög az ablakon

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.10.01. @ 14:23 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.