Fekete eső csorog ma éjjel,
ragályos kórként terjed a széllel,
a városon olajos fénnyel csillog,
mint elfeledett horpadó sírok.
Nedves újságpapír ül a járdán,
kapu alatt cipő hever árván,
anyjához bújik a gyermek, álmos,
vénember a sarkon valakit átkoz.
Századok óta sírt könnyek árja,
időtlenül ring rajta egy bárka,
fedélzetén bóbiskol a bánat,
bronz-szemét lecsukja, arca sápadt.
Álmában születik száz cudar árny,
keringőzik a gyász és a magány
nyikorgó árboc fals dallamára,
nem fáradnak el, csak nagy sokára.
Legutóbbi módosítás: 2013.10.09. @ 17:10 :: Maretics Erika