Nem félek meghalni – csak az élet fájhat.
Az ember görcsösen bebeszél magának
hihető dolgokat, miket nem ismer,
könnyebb így, mint máshogy –
ez az általános.
Nem félek meghalni – csak az élet fájhat.
És a gondolat, hogy nem láthatok mindent,
mi ezután történik meg…
Mert annyi minden megtörténhet még,
mit látni szeretnék…
Az érzések akkorára nőnek,
hogy megperzselik az ég ablakát,
miközben óceánok mélységeit szántva
félve néznek a napsugárba.
Csendben figyelem őket,
öket, az érzés-csecsemőket.
Merre, merre, gondolatvirágok?
Mi ez az átok, mely földre szállt
harctérnek nézni a világot?
Hallgatnak.
Csak belül sírnak
a haldokló virágok.
Legutóbbi módosítás: 2013.09.15. @ 07:00 :: P. Tóth Irén
