P. Tóth Irén : Belső haldoklás

 

 

Nem félek meghalni – csak az élet fájhat.

Az ember görcsösen bebeszél magának

hihető dolgokat, miket nem ismer,

könnyebb így, mint máshogy –

ez az általános.

 

Nem félek meghalni – csak az élet fájhat.

És a gondolat, hogy nem láthatok mindent,

mi ezután történik meg…

Mert annyi minden megtörténhet még,

mit látni szeretnék…

 

Az érzések akkorára nőnek,

hogy megperzselik az ég ablakát,

miközben óceánok mélységeit szántva

félve néznek a napsugárba. 

 

Csendben figyelem őket,

öket, az érzés-csecsemőket.

Merre, merre, gondolatvirágok?

Mi ez az átok, mely földre szállt

harctérnek nézni a világot?

 

Hallgatnak.

Csak belül sírnak

a haldokló virágok.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.09.15. @ 07:00 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.