Marthi Anna : Azt hinném…

Azt hinném próza lesz, magamat megvetem, 

átfordultam, rosszkedv morzsolja a jelent.

Szenvedélyem, hogy nagyev? vagyok, s ha

vendégszeret? is, a maradék levesre mint

koncra ráugrik azonnal e két harcos konok.

Egyen a vendég, bár már reggeli óta éhezik

bennem egy torkos nyughatatlan bódogtalan,

a vendég csak azért eszik, hogy éljen, rám

hagyja mind a részét és a maradékot is. Hát

akkor most mi legyen? Szeressem ?t úgy, hogy

étlen elengedem? Korgó gyomra fekszi majd

meg szívtelennek megélt, kettéhasadt szívem.

Csak békülne már a rossz a jóval, és nyernék

e harcot kézen fogva! Korcsosuljak balladává?

Miközben szeretetet nyitna bennem.

 

Legutóbbi módosítás: 2013.05.19. @ 14:03 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1328 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak