Vandra Attila : Olvassz meszét!

Annak, hogy a mai gyermekek nem akarnak olvasni, sokféle oka van…

 

 

Vandra Attila: Miért nem olvasol, kisfiam?

 

 

        Amikor a Kocikirály meglátta az “Apué” feliratú csomagból el?kerül? technikai (mi)csodát, már nem kellett többet félteni a múlt év karácsonyán bekövetkezett gyomorrontás megismétl?dését?l. Samuka ugyanis olyant tett, amire nem volt még példa a történelemben: a földre dobta a csokit. Anyunak a csokimorzsák sz?nyegb?l való eltávolítása közben e gesztusról kifejtett véleményét is nyom nélkül kivitte a két füle között kialakult huzat. Mi több, Samuka els? nagy szerelme, a szirénázó ment?autó is elég nagy kezd?sebességgel landolt a parketten. Ez, a mindent elsöpr? „örök” szerelem, egy játékbolt kirakatában alakult ki, oly er?vel, hogy utána Anyu szégyenében, Samuka távollétében se mert, még a környékére se menni annak az üzletnek. Annak ellenére se, hogy mellette volt a kedvenc kozmetikum-üzlete. Még az Angyalka is Aput bízta meg a beszerzéssel. Apu egyébként sohase várta annyira a Karácsonyestét, mint azután, hogy az ominózus játékbolti jelenet utáni béketárgyalások azzal végz?dtek, hogy Samuka megíratta vele a levelet az Angyalkának. Ha az Angyalka veszi meg, akkor Anyu tekintélye se csorbul… Igaz, ett?l még a nyaggatásnak („Mikor hozza már el az Angyalka:” illetve „Biztosan megkapta az Angyalka a levelet?”) nem lett vége, s Apu fején megjelentek az els? ?sz hajszálak.

  Ez a technikai (mi)csoda, ami ily mértékben transzba ejtette Samukát, az nem volt más, mint Apu els? számítógépe. Az a számítógép, amely több havi fizetésbe került, s melynek érdekében nem volt elég írni az Angyalkának, hanem a jó magaviselet kétségbevonhatatlan bizonyítékaként tetemes mennyiség? olyan házimunkát vállalt magára, amelyeknek elkerülése érdekében az évek során rendkívül sokat fejl?dött a kreativitása.

    Meglátni és megszeretni a számítógépet, pillanat m?ve volt. Mentségére, ? még a párkeresés korában volt, s nem tehetett róla, ha rádöbbent: tévesen ítélte meg, hogy a szirénázó ment?autó élete legnagyobb szerelme. Nem volt a legnagyobb, csak az els?, s érettebb személyeknél is megesik, találnak az els? szerelem tárgyánál tökéletesebbet. A legtöbb feln?ttel ellentétben ? még képes volt ezt beismerni.

   Nemcsak a család, de feltehet?en a szomszédok is megkönnyebbüléssel nyugtázták Samuka szerelembeli állhatatlanságát, mely a háttérzaj decibelben mérhet? alapszintjének radikális csökkenésével járt együtt, f?leg az ultrahangküszöböt megközelít? frekvenciák tartományában. Bár ebben Anyu se képezett kivételt, azért elejtett egy Samukabiztos terepen egy olyan megjegyzést hogy „Ugye mondtam, ne vegyük meg!” rátromfolva a ment?autó m?ködésbe hozásakor elejtett „Edd meg, amit f?ztél!”-re, amib?l Apu megértette, hogy a családi béke fenntartása érdekében házimunkában mért kötelességei hosszú távra megszaporodtak.

   Apu b?neinek lajstroma akkor n?tt még magasabb szintre, amikor kiderült, hogy Samuka se promiszkuitással, se állhatatlansággal nem vádolható, ha már megismerte élete igazi nagy szerelmét. Apu kreativitása tovább fokozódott abbéli igyekezetében, hogy a saját számítógépéhez hozzáférjen. Ha ebben ért is el némi sikereket, például, amikor sikerélményeket biztosított fiának a kacsatojás-vadászatban és az intergalaktikus ellenség lepuffantásában elért szégyenletes vereségei által, a kreativitása nem volt elégséges ahhoz, hogy Anyut arról meggy?zze, hogy érdemes volt kiadni többhavi fizetést egy gyermekjátékra. F?leg azért nem, mert Apu id?nkénti sikerélmény-reményei nem egy esetben odaégett lábosokban materializálódtak. Az „El se tudod képzelni, mennyire fejleszti a gyermek kreativitását” és „A gyermeknek írok egy programot, amivel majd megtanul számolni.” típusú érvek-jóslatok beteljesülése se oszlatta el az anyai aggodalmakat, hogy „Túl sokat ül a számítógép el?tt.”

    Az els? dolog, ami Anyuban kételyt ébresztett a számítógépezés haszontalan káros voltával kapcsolatban, az az volt, hogy amíg Samuka számítógépezett, nem követelte, hogy „Foglakozzatok velem” s nyugodtan lehetett f?zni, vasalni, egy-egy fél órácskára elszenderedni, vagy szinte meg lehetett nézni az esti krímit. Azért csak szinte, mert rendszerint a film végkifejletével egy id?ben jött el a pillanat, amikor Samuka megjelent, s kijelentette:

   – Samuka shut down…

    Ez nála más szóval azt jelentette, hogy

   – Ámosz vadok, ötöztessz pimazsába, s olvassz meszét!

   Az id?k során ez a mondat csak annyit metamorfozálódott, hogy „A számítógépet lezártam, álmos vagyok, fektess le és olvass mesét.” Teljesen hiábavalóak voltak az olyan, más gyermeket meggy?z? szövegek, mint: „Egy ekkora gyermeknek illene már egyedül pizsamába öltöznie!” Ilyenkor szokott sok családban kiderülni, hogy bár a család alapjában véve demokratikus intézmény, ahol mindenki egyenl? jogokkal rendelkezik, léteznek egyenl?k és egyenl?bbek. Az ilyesmire rászoktatni a kisgyermeket, az tekintélyt igényel, tehát családf?i feladat.

   Ez az ismétl?d? végkifejlet nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az apai kreativitás abban nyilvánuljon meg, hogy a „Tanuld meg a számokat!” játékprogramban a számok helyét bet?k foglalják el, s Samuka négy és féléves alig múlt, amikor még a legritkábban el?forduló bet?ket is ismerte már. Bár Anyu nem díjazta az ötletet – s?t! -, de ki volt a legbüszkébb arra, hogy a fia már tud olvasni? Maradjon ez nagy titok.

    Ám Apu mélyen titkolt reménye, hogy ? is nyugodtan végignézhet egy krímit, nem teljesedett be. Az esti „Olvass mesét!” maradt. A kis diktátor ebb?l nem engedett. „Nem elég, ha a délután tudtál aludni t?lem egy fél órát?” Na, jó, ismerjük be, ezt a mondatot a kis terrorista soha nem mondta ki, de arra is csak dacos hallgatás volt a válasz, ha megkérdezték, miért nem akar olvasni, amikor tud. E dac felszámolásán már nemcsak az Apu tökélyre vitt kreativitása csorbult ki, hanem a nagyszül?kkel is kiegészített családi kupaktanács többszörös brainstormingja se talált használható megoldást. Pedig a megvásárolt képes és képtelen könyvek ára lassan megközelítette a számítógépét, s ha a tárolásukra vásárolt könyvszekrény árát is hozzászámoljuk, akkor túl is haladta. Hasztalanul.

    Hogy Samuka mégis tud olvasni, s?t szokott is titokban, az akkor derült ki, amikor leégette apját barátai el?tt. Apu egy kijelentésére ugyanis úgy reagált, hogy „Apu ne beszélj hülyeségeket!” Erre ugyan Apu nem azt, mondta, hogy ”Ne szólj bele te vakarcs!”, de amit mondott, f?leg a hangnemb?l ítélve így is lehetett értelmezni. Az Apu haverjainak mulatságára szó szót követett, melynek a végén Apu el?kapta a polcról az egyik könyvet, hogy bizonyítsa, neki van igaza, és… A többit el tudjátok képzelni.

   Aznap este az apai kreativitás azzal az ötlettel állt el?, hogy fejfájásra panaszkodott, s lefeküdt, nagyon korán. No, nem hazudott, csak rájátszott egy kicsit. Tényleg fájt a feje. Jól számított. Samuka bement hozzá a hálószobába, átölelte hátulról, és simogatni kezdte a fejét. Ahogyan Apu tette a múltkor, amikor Samukának fájt a feje.

   – Köszönöm – mondta Apu meghatottan, lelkiismeret-furdalástól szorongó szívvel az aljasságért, amit épp készült elkövetni. Már-már lemondott a tervér?l, de végül úgy gondolta, a szent cél szentesíti az eszközt.

    – Olvasol nekem mesét? Ahogyan anyukám olvasott nekem, amikor beteg voltam – zsarolta meg fiát aljasul a nagyobb hatás kedvéért szembe fordulva vele. Samuka arcán rémület tükröz?dött.

   „Ez a gyermek nagyon fél valamit?l!” – döbbent rá. – „Fél megtagadni a kérésemet… Tehát legszívesebben megtenné, de még fél valamit?l, még jobban, mint attól, hogy szeretett és elesett apjának a kérését megtagadja…” – Ekkor esett le neki a tantusz.

  Amikor kicsapódott a hálószoba ajtaja, Samuka kiviharzott rajta, majd hóna alatt Apu kedvenc gyermekkori meséskönyvével visszarobogott a hálóba, és ismét becsapta maga után az ajtót, Anyu szeme tágra meredt a csodálkozástól. Bármenyire ellenkezett elveivel, odasettenkedett a háló elé és hallgatózni kezdett. Samuka felolvasta Apu kedvenc meséjét.

    Amikor este már kés?n Anyu Apu mellé bújt az ágyba, Apu megébredt.

   – Elaludt? – fordult feleségéhez. Hangján érz?dött, hogy els? álmából ébredt. Már épp magyarázkodni akart, hogy miért nem kelt fel, de Anyu félbeszakította.

   – Miképp vetted rá?

   – Nem a mese kell neki tulajdonképpen. S f?leg nem új mese. Azért olvastat minket, esténként, hogy vegyük ölbe. Mert tudja, hogy le fogjuk oltani a villanyt, ha elaludt. Kell neki, hogy érezze, hogy szeretjük. Kell, hogy ölbe vegyük. Ez biztonságot ad neki. Félt, ha ? olvasni fog, akkor kimarad ez az esti rituálé. Megígértem, hogy bármi történjék is, bármilyen érdekes film legyen a TV-ben, én olvasni fogok neki. Addig, amíg ezt ? igényli. Miután ezt megígértem: habozott. Akkor megkérdeztem: „Hazudtam-e neked valaha is?” Erre felugrott és elszaladt a könyvért. Én pedig soha nem éreztem ennyire aljasnak magam.

   Felesége átölelte.

   – Azt hiszem, megnyugodtam. Van, amit a számítógép nem tud helyettesíteni. Azt nem lehet a szeretetre és ölelésre vágyó gyermekkel együtt ölbe venni. S minél többet játszik a gyermek egyedül, annál jobban kell neki az esti ölelés… Lehet, a jöv?ben nem nyomtatnak majd szakkönyveket. Lehet, a szépirodalom is e-könyvek alakjában jelenik meg. Lehet, megsz?nnek az újságok, és helyüket a hírportálok veszik át. De gyermekkönyv az kell akkor is! Ugye, ha meg is ígérted, hogy minden este mesét olvasol neki, néha felválthatlak?

    – Ha megengedi! – gonoszkodott Apu, de ez nála azt jelentette: „Természetesen!”

Legutóbbi módosítás: 2011.05.07. @ 11:19 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.