Megint rosszalkodtam. Uram, bocsánat! Előfordul, hogy téves jeleket küldök a világnak, s válaszát várom a szemben ülőnek; vajon helyesel-e, miután félrebeszélek. És igent mondanak, csak néha nemet, ha magabiztosan állítom azt, amiben magam sem hiszek.
Felmérek, kutatok, félrevezetek, mert valami gonosz önszórakoztatósat játszom, mielőtt a végén kinevet.
Ha azt mondom: Hallgass figyelmesebben! Ez Tchaikovsky. Végül azt mondja: az.
Ha azt mondom: Figyelj! Ez Wahorn műve. Elhiszi, ha mondom, pedig Bukta (Imre).
Ha így szólok: Szerintem ez így van rendjén. Két perc alatt feladja a saját rendjét és mindezekhez nem kell egyéb, mint félittas állapot, amelyben úgy hiszik, levizsgáztam, pedig én vizsgáztatok.
De semmi baj, hisz emberek vagyunk. Öt kérdésre magam is csak két választ adok és bár megtanultam – mint csodás festmény, előttem a periódusos rendszer, azért néha megzavar a vegyjel -, hadilábon állok a félfém elemekkel.
/Wahorn András: „Igen Klárika. Erre mondják azt; Szellemi szélhámosság.„)
Legutóbbi módosítás: 2011.05.17. @ 18:14 :: Kőmüves Klára
