A piros útjelz?t kövesd, völgynek le.
Ne andalodj el a madarak
bolondos trilláján, kaján következménye
lehet: hajósokat szirén, zátonyra csal!
Néhol combközépig ér a f?
és délig is nyirkos a fák alatt.
Napsütésben párás a lég, a szín
keverhetetlen: homályarany.
Látom, fontos nektek e táj romantikája,
kósza dallamokkal játszik a csend.
Itt az id?: s?r? múlt békéje, és a sokaknak
élhetetlen ma jelenti a jelent.
Sejtem, persze, miért. Nehéz órákra
emlékeztetnek, sötét felh?k vonultak,
dörgött, villámlott, míg testem forrón
sütötte, érzékeletlenül a Nap.
A nádasban vadmadarak tanyáznak,
a közelben tó, gyorsviz? patak.
Eszméletlenségig feloldódva
gyógyultam itt, társsal is magányosan.
Mert vannak, kik a gazdag világra gondolnak,
életrobotra szánva kénytelen maguk.
Te ne tedd! Nézd velem a vitorlázó gólyát,
égbe-id?be veszve, öntudatlanul.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.15. @ 11:55 :: dudás sándor