Istenem…
Bénult bánattal borzongva
barangolt tekintetem – h?, ez az alliteráció… de meger?szakolt, de nem passzol ide…
az árva cip?k során
a Duna-parton,
s egy id?re a Nap is
felh? mögé riadt.
Némelyiknek párja sincs…
Istenem…
sokukban orgona vagy
mezei virág hervadt.
S az a kicsiny gyermekcip?pár
jeges marokkal
fojtogatta torkomat.
Istenem…
A mécses lángja
küzdött a szélben,
s én karodba takartam
néma zokogásomat.