Valami megváltozott volna, míg elszenderedtem?)
Szinte úgy zuhant be hozzám, az ajtót is csaknem magával rántva riasztott fel vasárnap délutáni szundikálásomból. Soha nem láttam még ilyen állapotban, pedig már közel ötven éve, hogy öcsémnek mondhatom. Berobbant tehát otthonomba, arcán végtelen félelem tükröz?dött. Hellyel kínáltam majd javasoltam, hogy hozok valami italt, ám ezt az utóbbit elutasította, mondván, hogy nézzek rá. Ránéztem, ám azon túl, hogy arca szokatlanul fiatalosan virított, semmi különöset nem vettem észre rajta.
– Mit nézzek, az arcodon, kedves, rég nem látott öcsém?
– Nem veszel észre semmi furcsaságot? Az megnyugtató volna…
– Milyen furcsaságra gondolsz? Ahogy megjelentél, ijedt ábrázattal, nekem egyb?l a gyermekkori képek ugrottak be, még a fiatalabb korunkból.
– Pontosan ez az, ami miatt néhány napja egy riadt ?rületben kell élnem.
– Mi történt hát, kedves öcsém? Arcodon nyoma sincs megviseltségnek, fiatalabbnak t?nsz, mint valaha. Bezzeg én… Hullik már a hajam, ami nem, az ?szül, a fogaim is romlanak. Nálad viszont látszólag megállt az id?.
– Pontosan ez a baj!
– Nem értem, nemhogy örülnél, amiért meg?rizted fiatalos mivoltodat?
– Nagy ára van ennek, úgy gondolom. Ezért jöttem, a segítségedet kérni, vagy ha te nem is segíthetsz, adj tanácsot, hova forduljak segítségért, milyen orvos, vagy egyáltalán ki tudna rajtam segíteni?
– Nem értem, végtére is, mi a probléma?
– Nem szeretnék egyik pillanatról a másikra hirtelen megöregedni! Érted? Élni szeretnék még, úgy, mint eddig. Folytatni az életemet.
– Miért ne folytathatnád? Eddig is így tetted, most mi változott volna meg? El kell fogadjuk, hogy az id? múlik, ennyi az egész, és élni, céljainkat szem el?tt tartva, hogy ne csak üres id?töltésre gondolhassunk vissza, hanem bárminem?, értékes tartalomra.
– Könnyen beszélsz te, akit a sors nem sújtott ilyen kegyetlen dologgal.
– Abszolút nem értelek, kifejtenéd b?vebben, hogy mi okozza ezt a lelki válságot nálad? Különben is kett?nk közül, még gyermekkorunkban, fiatal éveink során is pontosan te voltál az, aki pozitívan nézett a jöv? elé, aki nem adta át magát a keser? filozofálgatásnak, aki élvezte az életét, úgy, ahogy adva volt.
– Talán igazad van, ám nemrég arra lettem figyelmes, hogy mintha megfordult volna az id? múlása, mintha visszafele m?ködne minden.
– Szerintem ilyen nincs. Nézd meg a naptáradat, s magad is rájössz, hogy az id? egy irányba halad, s nemsokára ismét itt a jó id?, a nyár, s mehetünk találkozni egymással a Balaton partjára, mind az öt testvér, családostól. Így is beszéltük meg, emlékszel?
– Nem. Ilyent nem beszéltünk meg, sajnos, csupán arról volt szó, hogy jöv?re jó volna találkoznunk egy közös, nyári üdülésen.
– Már hogyne beszéltük volna meg, hiszen azt is megbeszéltük, hogy ezután rendszeresen megtehetnénk, mivel az üdül? nyár elején még teljesen üres. Akár már holnap is lemehetnénk, csak össze kellene szervezni.
– Holnap? Nem érnék rá most, nézz bele a naptáromba, visszamen?leg két hétre minden napon olyanok az elfoglaltságaim, amiket nem tehetek másik napra! Kötött program, nap mint nap el?adások. De akár nézhetünk egy másik hetet is, ugyanez végig, lapozz csak vissza!
– El?re nem? Miért vissza? Milyen naptár ez, öcsém? Fordítva van összef?zve?
– Nem, nem az összef?zés a fordított! Az id? múlik fordítottan.
– Ez lehetetlen! Honnan veszel ilyent?
– Nem értesz te engemet, látom, fel sem fogtad, amir?l beszélek…
Elbúcsúztunk egymástól, már én sem értettem, mi miért van. Tudtam, hamarosan kezd?dik a TV-ben a focimeccs, ezért bekapcsoltam.
Eleinte csak fények villództak a képerny?n, majd megjelent a bemondó. Kellemes hangon üdvözölte a néz?ket, majd elkezdte felolvasni a híreket, a mai nap eseményeivel kezdve: „Ezen a szombaton is népes seregre számíthat a stadion, meglep?en sokan váltottak jegyet az idei téli olimpiai játékokra”. Megrökönyödve pillantottam az asztalon hagyott naptárra el?ször, majd hitetlenkedve vettem el? a mobilomat, ám azonos id?t mutattak: december 23. szombat.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.13. @ 13:50 :: Berta Gyula
