Sonkoly Éva : Monológ

Ma már tudom, hiába…

 

 

Gyerekként is más voltam, 

nem érdekeltek tilalmak, 

szokások, normák… 

Éltem a magam szabad világát. 

Ha valaki elém állt a szóval 

“Nem szabad!”, “Tilos!” 

Értetlenül néztem, el sose hittem. 

Fejet soha nem hajtottam senkinek. 

Sokáig Istennel is párbeszédben éltem. 

Én beszéltem, s elviseltem, amit rám mért 

konokul. 

Ma már tudom, igazsága volt. 

Annyi mégis megmaradt benem, 

hogy lássam a tiszta vizet a pohárban. 

Becsüljem az embert, aki más tud lenni, 

mint megannyi száz… 

Ki ilyen, szívből szeretem! 

Akkor újra elém perdült a tiltás. 

Ma már tudom, hiába, 

gyűlölettel tekintek minden tilalom-fára.  

Eszem tudja meg kell bocsátani 

az Életnek, pedig mindent elvett. 

Lehet, halálom óráján 

majd meghajtom fejem. 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.03.06. @ 07:39 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 579 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"