Marthi Anna : Ma nem

 

 

Ma nem… Sándort köszöntök,

valaki mást, őszed búját. Tartásod –

e magát csiszolta erkölcs -, melybe

belebújt az ég kínja: a föld.

 

Sorsod tanít ma élni, feléd nyújtom

pohár vizemet. Holtan is kiöntöd,

s szívem bánja, mit jobban nem lehet.

 

Honnan merítetted, miféle búból,

esendő emberi nyomornak fenekéből,

megannyi csillámló kavicsodat?

 

Arcom ráncain gurul minden szavad,

és sós tengert fakaszt. Ma múló

torokgyíkját a gyermek nem apjának,

Neked köszönheti. Begyógyítottad.

 

Láz-énekeddel, loholtál istent

keresve, és rátaláltam én, amíg

Te sír fölött is papírt keresel.

 

Kezemet vedd kezedbe tollnak,

füleimet, ha radírt kíván dalod.

Botom, zenéd együtt s e reggel,

mert általad köszöntöm álmomat.

 

Repít a vágy, ha előre érzem

mégis minden olvasatlan sorod.

Furcsa alázat hint, poroz be minket,

sosem kedvelt, ismét arany-homok.

 

Egy kakukkos bimm-bamm száguld

időzavarban, engedve mágus-eszed

folyni a papíron, délceg rímmel.

 

Most pásztázod szegényes fejemen

híg bölcsességed: “mert könny nélkül

én csak nem-látó vak vagyok”*

 

 

 

 * Kosztolányi Dezső

Legutóbbi módosítás: 2011.03.18. @ 17:44 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak