*
Belém nyilall a reggel
egy ébren átforgott éjszakát
söpörve a szétfeküdt ágy alá.
Égett ízű kávé kaparja torkom,
és az érszűkületekben vánszorogni
kezd a vér a pusztuló agysejtek közé,
mint aszály idején a sziksós földbe
hulló, porfelverő elfutó zápor.
Maszat idő bámul be az ablakon.
Hó-cafatokat kavar a jeget
markoló szél, kiröhögve a
kora tavaszra éledő madarakat.
Gyűrött dobozából előkaparom utolsó
szál fonnyadt cigarettám, rágyújtok,
s az első fojtogató slukk után
ásítós-lassan ébredek.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.26. @ 14:12 :: Tiszai P Imre