Csoda a medencében

*

 

 

 

Az idős házaspár a gyógymedence legtávolabbi sarkában üldögélt. A néni volt a beszédesebb, férje csak néha hümmentett egyet, olykor meg csak bólogatott odafigyelőn. A szomszédban ülők hamarosan tudomást szereztek róla, hogy aznap érkeztek és az unokákat várják. A fiatalok kocsival indultak útnak, de mégsem értek még ide, velük ellentétben, akik busszal jöttek és mégis, már jó ideje itt áztatják fájós tagjaikat. Váratlanul vidám furulyaszó hallatszott. Az idős asszony gyorsan bontogatni kezdte a medence szélére tett nylon szatyrot.

– Fene azt a telefont! – motyogta a férj, de a felesége örömtől repesőn hangon leintette:

– A gyerekek azok, mindjárt itt lesznek, induljunk! – Azzal felpattant és gyors léptekkel gázolt kifelé a medencéből.

– Hol járnak? – kérdezte a férfi kászálódás közben.

– Karcagon – szólt vissza az asszony.

– Hűha, az már csak nyolc kilométer, tényleg sietnünk kell! – indult felesége után a férj, ám egy hang megállította.

– Ez nem az önöké? – kérdezte az egyik fürdőző, felmutatva egy botot.

– Dehogynem – lépett vissza a férfi, arcán huncut mosollyal –, a feleségemé, de úgy látszik ez a gyógyvíz olyan csodát tett vele, hogy már nincs is rá szüksége!

Igaza lehetett, mert az idős asszony már a lépcső közelében járt.

– Nahát! A botom! – mondta a férjének, amikor az utolérte –, észre sem vettem, hogy nincs nálam!

Mosolyogva néztünk gyorsan távolodó alakjuk után.

Csodát láttunk.

Egy sánta ember felkelt, és járt.

Ám mi ott a medencében valamennyien tudtuk, hogy nem a gyógyvíz, hanem a szeretet csodájának voltunk a tanúi ezen a szikrázóan fényes, augusztusi délelőttön.

 

 

 

Szerző Kovács Lilla Katalin 52 írás
"Hiszem, hogy a képzelet erősebb a tudásnál, hogy a mítosz igazabb a történelemnél, hogy az álmok hatalmasabbak a tényeknél, hogy a remény mindig győzedelmeskedik a tapasztalat felett, hogy a nevetés az egyetlen gyógyír a bánatra. És hiszem, hogy a szeretet erősebb a halálnál."

6 Komment

Hagyj üzenetet