Kertész Éva : A karcsúság titka

*

 

A magam részéről már tudom, hogyan oldjam meg, hogy minden gond nélkül megszabaduljak fölösleges kilóimtól, hogy csinos legyek és karcsú. Nem akarom, hogy bárki leutánozzon, a fogyókúrám receptjét sem teszem közzé, de a magam részéről már tudom, hogyan oldom meg.

 

A minap, valaki, aki nagyon kedves nekem, azt mondta, hogy évekkel ezelőtt — volt az talán már tíz éve is, de lehet, hogy több — akkor, amikor, kaptam nála egy szelet lekváros kenyeret. Igen. Ezt mondta. Mivel szeretem a lekváros kenyeret, nagyon is lehetséges. Sőt, valószínű, hogy így történt, mert különben nem említette volna. Tény, hogy ez a szelet kenyér, amelyről nem tudom, hogy barackból, vagy szilvából készült lekvárral volt-e kenve, most megakadt a torkomon. Nem is akármennyire, inkább nagyon. Attól tartok, soha nem megy le egészen, inkább további életemben ott szorít, töm, nyom a nyelőcsövem közepén, és megakadályozza, hogy a későbbiekben egyetlen falat kenyeret lenyeljek.

Ugyanis, ha én akkor, azt a kenyeret kértem – ami nyilvánvalóan igaz – azért történhetett, mert éreztem, hogy leszaladt a cukrom, ami egyébként és többnyire magas szokott lenni. Ha pedig az, aki kedves a lelkemnek, a jelek szerint naprakész abból, hogy kinek mikor mit adott, mikor kitől mit kapott, akkor azt is tudnia kell, hogy mikor, kinek, mit mondott, mikor, kitől, mit hallott, ez pedig csak úgy történhet, ha napra mindent feljegyez. Ez a módszer természetesen jöhet jól is alkalom adtán, mert visszaelemezheti a dolgokat, visszaellenőrizheti sajátmagát a bejegyző, s nem téved időben, adatokban, eseményekben. De meg is keserítheti a mindennapokat, mert az ember már csak olyan, hogy néha eldobja a szavakat, nem mérlegeli, nem latolgatja azokat megfelelően, és ha ne adj’ Isten rosszul sikerült, később, vagy pontosan akkor fájdalmat okozhat, nehezteléseket válthat ki.

Mert itt van ez az árva lekváros kenyér is, ugye? Ki az ördög foglalkozna ma már vele, ha valahol nem lenne feljegyezve, hogy elő lehessen venni a noteszt, amelybe bekerült, mint intő jel, hogy én akkor, amikor ez történt, esetleg nem voltam tapintatos. Vagy netalán, nem tudhatom, más feltételezés formájában került bejegyzésre.

Nagyanyáink, dédanyáink idején is bejegyeztek minden jelentős eseményt a kalendáriumba, vagy még inkább a Bibliába, hogy tudják a később élők, mikor ki halt meg, mikor ki született. Még arról is hallottam, hogy beleírták, mennyiért kelt el az üsző. Mikor volt árvíz, mikor csapott bele az istennyila a pajtába. Szóval, a jelentősebb eseményeket feljegyezték.

A mi világunkban már elég a mobiltelefonokba bejegyezni a családi eseményeket, mert lassan már családi események sem lesznek. Születik egy gyermek — vagy annyi sem —, a szoros családi kötelékek érthetetlen okokból meglazultak, a barátságok kimerültek, az ismerősöknek elég biccenteni, ha véletlenül találkozunk, az pedig nem esemény.

A lekváros kenyér, az igen! A karcsúság is észrevehető, de a gombóc a torkunkban nem látszik, sőt, lassan magunknak is megszokottá válik.

A mondat viszont, feljegyzés nélkül is itt dübörög a fülemben.

  

 

Legutóbb szerkesztette - Kertész Éva
Szerző Kertész Éva 96 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.