Nyomtatás

„Pet?fi, Weöres, Kányádi – a három Sándorok szövetsége. ?k azok, akik a magyar irodalomban eljutottak az ért?l az óceánig” – fogalmazott köszönt?jében Vasy Géza, a Magyar Írószövetség elnöke, aki a magyar irodalom egyik vezérl? ezredesének nevezte Kányádi Sándort, aki 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-díjat kapott, idén március 15-én pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át.

A kulturális tárca nevében Schneider Márta szakállamtitkár arra kérte Kányádi Sándort, hogy ne tartsa be, amit korábban mondott, vagyis hogy bizonyos életkor után már nem fog verset írni. Mint mondta, mivel Kányádi már minden kitüntetést megkapott, amit m?vész Magyarországon megkaphat, újabbat már nem tudott hozni, ezért egy arany hegy? tollat hozott neki, „amivel muszáj verset írni”.

A Magyar PEN Klub f?titkára, Benyhe János arról beszélt, hogy Kányádi mindenütt ott van, valami módon mindenek felett az erdélyi magyar közösségi és m?vészeti életben. Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága részér?l Görömbei András azt mondta, Kányádi úgy teremtett értékes m?vészetet, hogy verseit mindenütt mondják, azokat rengeteg nyelvre lefordították. Hozzátette: életm?ve az európai kultúra része.

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság idén Kányádi Sándornak ítélte oda az egyik Babits Mihály Alkotói Emlékdíjat, amelyet Sipos Lajos elnök adott át Kányádi Sándornak. Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke úgy fogalmazott, hogy mivel a költ?k népe vagyunk, Kányádi születésnapján nemzetünket, magyarságunkat, történelmünket is köszöntjük.

„Egy személyben költ? és tanú, korának hiteles krónikása, tet?t?l talpig európai polgár, tipikusan kelet-közép-európai m?vészsorssal. Verseib?l kicseng a nemzeti, a nemzetiségi felel?sségtudat” – mondta a Partium Irodalmi Társaság elnöke, Barabás Zoltán, utalva arra, hogy Kányádi élete nagyobb részében, a rendszerváltás el?tt a diktatórikus Romániában alkotott. A Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója, Koncz Gábor „fehéringes közmagyarnak”, „a szeretet nem nyugdíjazható napszámosának” nevezte az ünnepeltet.

Mint elhangzott, Kányádi Sándor két esztend?vel ezel?tt indult életm?-sorozatában a Helikon kiadónál eddig három kötete jelent meg, most pedig egy róla szóló albumot adtak ki.

Kányádi Sándor, aki májusban tölti be a nyolcvanat, az ünnepség végén elmondta: megható számára, ami elhangzott, ám kedves kollégája, Lászlóffy Aladár minapi halála miatt nagyon szomorú.

Az írót, költ?t köszönt? m?sorban fellépett a Kányádi verseit megzenésít? Kaláka együttes, valamint Havas Judit el?adóm?vész.

Kányádi Sándor 1950-t?l publikál, dolgozott gyermeklapoknál, verseskötetei közül is több szól a gyerekeknek, például a Három bárány, a Kenyérmadár és a Tavaszi tarisznya. Drámai hangoltságú versekben adott számot arról, hogy a bukaresti zsarnokság milyen nyomasztó súllyal nehezedett az erdélyi magyar életre és kultúrára (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). Az 1989-es politikai változások után nemcsak a múlttal vetett számot, hanem keser? iróniával arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság továbbra is él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról).

F? m?vei közé tartozik A bánatos királylány kútja címmel megjelent, verseket, meséket, történeteket tartalmazó kötet, a Fából vaskarikát cím? mesekönyv. A Világlátott egérke meseregénye 1985-ben, a Küküll? kalendárium 1989-ben jelent meg. Vannak vidékek címmel 1992-ben látott napvilágot válogatott verseit tartalmazó kötete, 2001-ben Meddig ér a rigófütty? cím? meséskönyve, 2004-ben pedig két könyve is megjelent Válogatott versek, illetve Zümmög? címmel. Gazdag életm?vének része az erdélyi szász, valamint jiddis népköltészetet feldolgozó kötet, és számos m?fordítás. Vannak vidékek címmel 1989-ben lemeze is megjelent.

Forrás: MTI

Beszélgetés a nyolcvanéves Kányádi Sándorral

Kányádi Sándor idén, Nemzeti ünnepünkön, március 15-én a legrangosabb kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. Sólyom László a nemzet egységének példájaként beszélt az él? klasszikusról, aki a hivatalos formula szerint „a magyar irodalom közösségi elv? hagyományainak folytatásáért, az erdélyi kisebbségi lét mindennapjait az anyanyelv megtartó erejével ábrázoló irodalmi munkássága elismeréseként érdemelte ki a kitüntetést”. Sokadszor hallgatom, sokadszor veszek részt az általa csak találkozóknak nevezett irodalmi esteken, de mindig elcsodálkozom. Az ajtón egy hajlott hátú, id?s ember jön be szerényen, aki a tapsot kéri a végére tartogatni. Aztán amikor a mikrofon mögé lép, szinte negyven évet fiatalodik, és mesél, emlékezik, míg a szervez?k zavarba nem esnek, mert bizony be kellene fejezni a rendezvényt, de nem lehet. Mert a versel? nem figyel rájuk, hanem együtt nevet és sír hallgatóságával. Átváltozás ez mindig, aminek a végén hosszan beszélgettünk – talán nem hasztalanul.

Forrás: Hetek / Hajdú Sándor

Mit jelent Önnek a most kapott magas állami elismerés?

.

– Azt szoktam mondani mindenfajta kitüntetésre, hogy ha majd az unokák érdemesnek tartanak kézbe venni valamit abból, amit írtam, vagy a dédunokák mondják a verseimet, akkor ?k elmondhatják, hogy Kányádi Sándor annak idején megérdemelten kapott kitüntetést. Addig várni kell.

Vigyázok a szívem fölötti helyre, hogy tiszta maradjon, ahogyan az egyik lengyel költ? barátom, Zbigniew Herbert mondta, aki a meg nem kapott kitüntetéseire volt a legbüszkébb.

Id?s korában Arany János azt mondta, írta, amikor ki akarták tüntetni: „Járnak hozzám méltóságok, kötik rám a méltóságot, megbocsásson méltóságtok, nem érzek rá méltóságot.” Egy kicsit zavarba is hozott ez az egész dolog. Örülök, hogy sokan örülnek neki, de leginkább annak örültem, hogy a köztársasági elnök úr miel?tt átadta, megszavaztatta nekem a kitüntetést a Nyerges-tet?n.

.

Egy költ?t mi min?sít? Ha olvassák a versét, vagy sok-sok példányban kiadják a köteteit?

.

– Amikor a költeményeim a fülem hallatára olvassák, vagy – egyre ritkábban – megtanulják és kívülr?l szavalják, egy kicsit feszélyezve érzem magam. Igyekszem elvenni a dolog élét azzal, hogy tudok én azért jó költ?kt?l is verset: Pet?fit?l, József Attilától. Majdnem minden találkozót azzal kezdek, hogy valamelyik költ?t?l mondok verset. Abban a tudatban éltem mindig, hogy ez egy olyan foglalkozás, hogy csak az illet? halála után derül ki teljes bizonyossággal, hogy az volt-e, aminek hitte magát. Addig higgyék, hogy az vagyok, akinek némelykor én is hiszem magam, mert erre a hitre nekem is szükségem van.

.

Nyolcvanévesen az ember már megvonja élete mérlegét. Mi az, ami még hiányérzetet kelt önben?

– Sok minden. A legtöbbet nem tettem meg. Bartók Béla azt mondta, hogy tele b?rönddel megyek el. Nekem is ez az érzésem, hogy tele a b?röndöm. Évtizedeken át rengeteg író-olvasó találkozót tartottam, de talán lehetett volna többet. Azt a közönséget szerettem, amelyben a karon ül?k, botra támaszkodók iskolai végzettségre való tekintet nélkül jelen voltak, vannak. Ha ?ket nem tudtam egy órára együtt tartani, akkor egészen biztos, hogy bennem volt a hiba és nem a közönségben. Az életm?vem egy része szóbeli, az talán el is felej­t?dik a földi élet elmúltával. Nagyon fontos célom volt, hogy itt a Kárpát-medencében, de nemcsak itt, hanem mindenhol, ahol magyarok éltek, élnek, a magyar költészetet közelebb vigyem kicsikhez, nagyokhoz egyaránt.

.

Nem vett részt sohasem szervesen a társadalmi átalakulásokban, nem az a forradalmár lelkület? költ?. Mégis mit szól a közállapotokhoz?

.

– Nem teljesen így van, én szocializmushív? voltam fiatal koromban, hittem egy igazságos társadalomban, s?t írtam lelkes verseket is, amelyeket az egyik m?vész még a hatvanas években paródiaként adott el?. Az egyik epés kritikus az el?adás hallatán azt mondta, hogy „nem is tudtam, hogy ilyen jó szatírákat is írtál”. Mondtam, hogy ezt nem szatírának írtam, én ezt ?szintén, lelkesedésb?l írtam, de ha egy kor paródiába csúful, akkor a legjobb paródia róla az, amit ?szintén írtak abban az id?ben, és nem szamárfül-mutogatással szereztek. Egyébként alkalmatlan vagyok a politizálásra, sokat beszélek, nem hallgatok meg másokat, azt hiszem, hogy mindig nekem van igazam. Ilyen ember ne foglalkozzon politikával. A mai közállapotokról nagyon egyszer? véleményem van: ha most kellene kiszabadítani Táncsics Mihályt, ahányan befogódznának a szekere elé, annyifelé húznák. Ebben nincs semmi különös, a magyarországi állapotok mindig is ilyenek voltak. Kevesen vagyunk, tartsunk szét, ez a magyar megtartó er?. Ezzel a tapasztalattal jöttem haza el?ször Amerikából, ahol lehet, hogy többen vannak egymilliónál, akik magyarul tudnak, beszélnek, talán magyarnak is tartják magukat, de világnézet dolgában a kínaiak létszámával vetekednek, ami több milliárd.

.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Forrás: evangelikus.hu

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondvisel? félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétl? maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszület? csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

1994

.

.

http://www.youtube.com/watch?v=n-IsfHrBwZY&NR=1

Kányádi Sándor:

KUPLÉ A VÖRÖS VILLAMOSRÓL

avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre

holtvágányra döcögött végül

a kopott vörös villamos

kalauz és vezet? nélkül

döcögött holtvágányra végül

a kopott vörös villamos

nem volt rakva virágos néppel

bezzeg amikor érkezett

bíborló színben sok beszéddel

meg volt rakva virágos néppel

bezzeg amikor érkezett

vöröslött de amint utólag

utólag minden kiderül

bíborát nem a pirkadó nap

vért?l vereslett mint utólag

utólag minden kiderül

mint a görög tragédiában

belül történt mi megesett

a színen csak siránkozás van

mint a görög tragédiában

belül történt mi megesett

hát sic tranzit gloria mundi

a dics?ség így múlik el

honnan lehetett volna tudni

hogy sic tranzit gloria mundi

a dics?ség így múlik el

s így állunk ismét mint az ujjunk

sok hite-volt-nincs nincstelen

a magunk kárán kell tanulnunk

ismét itt állunk mint az ujjunk

sok hite-volt-nincs nincstelen

s tülekedünk egymásnak esve

ha jön a volt-már villamos

sárgára avagy zöldre festve

tülekedünk egymásnak esve

ha jön a volt-már villamos

félre ne értsd a dalom testvér

nem sirató csak szomorú

nem szeretném ha lépre mennél

félre ne értsd ismét/lem testvér

nem sirató csak szomorú

Mellékdal a pótkerekekre

de holtvágányra döcögött-e

vajon a veres villamos

eljárt-e az id? fölötte

és holtvágányra döcögött-e

vajon a veres villamos

s nem lesz-é vajon visszatérte

boldog aki nem éri meg

halomra halnak miatta s érte

most is s ha lenne visszatérte

boldog aki nem éri meg

1992