Gősi Vali : Szilánkok

Frigg, a szeretet istennője a fagyöngyöt a szeretet jelképévé tette…

 

 

árván

(apámhoz)

 

álomba bújva

könnyű ütemű dalra

szállok a fénybe

égi világod járom

halk mosolyodra vágyom

 

vágyódó

(fiamhoz –  a hóvirág elé)

 

H allgatom a csendet

Ó rák napok telnek

V ágyódó

I mámmal

R eszkető könnyű némaságban

Á tvirrasztott éjek

G ond-szőtte magánya suttogja emléked

 

mosolyod

(Mirának)

 

létedért sírok

fagyott lelket lehelő

fényvillanásként

dermesztő lázálmomból

mosolyod élni ébreszt

 

a nő, ha anya

(Orsinak)

 

a nő, ki anya

csak lét-dallamot dúdol

bársonyos ajkán,

és altatódalára

gyermek s apa álmodik.

 

hol jársz, Anyám…?

(Mamához)

 

lépteim fáradt

üteme halkul

indulok némán

nélküled járok

féltelek

félek

hol jársz

Anyám?

 

gyönyörű terhünk

(Neked – nekünk)

 

… e bús időtlenségben

kétkedve kutatom

megkövesült

rejtett fájdalmadat

ami – már tudom –

örökre a kettőnk

gyönyörű terhe

bús titka

marad

elengedtük

elment örökre

a fiam

a fiad…

 

hajnali fénytánc

(A tavasz elé – az árvalányhajért…)

 

Á lmomban egy pirkadatkor

R éten szaladgáltam,

V advirágok hajladoztak

A rany harmatárban.

L ábam körül lágyan hajló

Á rvalányhaj táncolt,

Ny omában száz tüzes pipacs

H amvas szirma lángolt.

A merre a szem ellátott,

J árták a fénytáncot.

 

Tavaszébredés

(Mirának)

 

A ranyló ágak moccanása

R igópár násza boldog tánca

A ndalító lágy tavasz-szonáta

Ny argaló víg szél dúdolása

E reszen ácsingó fecskeraj

S árgálló bokron kis csillagmécsek

Ő rködnek szendergő ágakon

 

Fagyöngy-legendák

(fiamnak szóló)

 

Faágon sarjadó sóhaj nyomán

Aranyló fénykönny fák sudarán.

Gyöngyfüzér-bánat lombkoronán –

Örökzöld életet hazudó halál.

Némán meghajló fatörzs oldalán

Gyászcsokor, büszke magány.

Fagyöngy-magány

Faágon sarjadó sóhaj nyomán

Aranyló fénykönny fák sudarán.

Gyöngyfüzér-bánat lombkoronán –

Örökzöld életet rejtő talány.

Némán meghajló fatörzs oldalán

Gyengéd ölelést vágyó magány.

 

(Baldur, a béke istene állítólag egy fagyöngyből készített nyíl áldozata lett, de jóságos anyja, Frigg, a szeretet istennője nem akarta bántani ezért a fagyöngyöt, inkább a szeretet jelképévé tette, és azt kérte az emberektől, hogy akik megállnak egy fagyönggyel teli fa alatt, csókolják meg egymást a szeretet és megbocsátás jeléül.

*

A korai kereszténység idején a legenda szerint a fagyöngy egy sudár, magas fa volt. Krisztus keresztjét is törzséből ácsolták, ezért Isten megbüntette a fát, elvette törzsét, és élősködésre kárhoztatta.

Azóta élősködik a fákon, vizet szív el tőlük, rendkívül gyorsan elszaporodik, majd elpusztítja áldozatát…)

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Gősi Vali
Szerző Gősi Vali 283 Írás
Nekem a vers a lelkem is... http://lelekhangok.blogspot.hu/