Pulai Éva : Debreceni est(ek) Befőttel

Várta már nagyon. Néha félve, néha izgatottan, máskor kíváncsian… De várta.

Várta, hogy milyen lesz az a Héttorony—est, ahol már ő sem lesz mindenkinek idegen.

Az egyik szerkesztő vitte el Debrecenbe, egy nappal a rendezvény előtt, hogy találkozhassanak azokkal, akik szintén úgy érezték, egy közös előbeszélgetés jót tesz az ismerkedésnek, az estnek.

Persze ezzel együtt elengedhetetlen volt a helyszín — a múzeum — megismerése. E fontos ok miatt többen is összejöttek egy műintézményben, melynek helymeghatározásánál fontos dolgokat kellett figyelembe venni. Az óriási szél miatt, biztonságos nyugodt beszélgetést ilyen ítéletidőben csak egy régi ház föld színe alatti helyiségében lehet lebonyolítani. Nem is beszélve arról, mennyivel könnyebb a hosszan elnyúló fárasztó diskurzus után felfelé jönni.

Itt a legelső, legfontosabb kérdés a díszterem függönyszínének meghatározása.

Nem mindegy! Higgye el mindenki, nem mindegy, hogy milyen színű az a függöny. Attila a borostyánsárgát javasolta. Rögtön megmutatott nekünk két árnyalatot, amelyek valóban szépnek tűntek, csak a poháron lecsurranó pára volt zavaró. Aki még erre a színre szavazott, megerősítésként ilyet tett maga elé az asztalra. Volt, aki sötétbarna színre voksolt, ezt szintén egy pohár segítségével néztünk meg, s talán csak mert kicsi volt, azért kellett többször, több pohárban is tanulmányozni. S jött még hihetetlen színötlet. Nem is tudom máshoz hasonlítani… mintha camparit kevertek volna össze naranccsal. Az elrugaszkodottak sötétzöld (fekete üröm) színt villogtattak a pohárban, kis lángcsóva kíséretében. A vita dúlt, mindenki sorolta érveit, újabb és újabb poharak cseréjével. Természetesen nem maradt el közben egy-egy írásmű megvitatása sem, hallgatóságnak bevonva az intézmény vacsorázó látogatóit.

Jó volt. Elfáradtak.

Az eredményt mindenki láthatta a teremben, a borostyán szín győzött, talán mert megszoktuk a látványát az est folyamán…?

 

Szombaton, ebéd után a Befőtt már nagyon izgatott volt. Várta, de bizony szorongva várta az estet. Az ő firkáját is felolvassák. Tudta, bánni fogja, hogy nem vállalta magára ezt a feladatot.

A díszterem óriásinak tűnt. Mi lesz, ha kevesen lesznek, ha kevés olvasó, alkotó jön el? De jöttek, és jöttek. Ismeretlenek, ismerősök, és a terem egyszer csak tele lett, zsongott, gyöngyözött a sok nevetéstől, az örömmel teli felismerések, bemutatkozások hangjaitól.

S végre a Befőtt is odament mindenkihez, akit csak gondolt, hogy ismernie kellene, s persze azokat is örömmel üdvözölte, akikkel már találkozott, beszélt. És jött Aranka is, akire mind nagyon vártak.

Aztán csend lett, elkezdődött az est!

Szép megemlékezéssel indult Verő Laciról, s az emlékére készült plakettek átadásával folytatódott.

A Befőtt az írások felolvasását nem úszta meg apróbb idegeskedés nélkül. Persze, ha valaki a legjobbat szeretné…

A hölgy felolvasó halknak, és néha kissé vértelennek bizonyult. Pláne a férfi előadó szép, tiszta orgánuma mellett. S minden író, költő a saját tudásának legjobbját adva olvasta fel saját művét.

A műsor összeállítása hibátlan volt, szépen kapcsolódtak az írások egymáshoz, s ami biztos jele volt a sikernek…, hogy rövid volt.

A Befőtt hallgatta volna még, és hiányolt írásokat, s talán zenét is kívánt a felolvasások között…, tőle tarthatott volna akár reggelig!

Elfogytak a hamuban sült pogácsák — hogy a vendégek voltak nagyon éhesek, vagy a pogik gurultak el valahová a székek között, már örök talány marad —, a terem lassan kiürült.

De a hangok, a versek, a beszélgetések megmaradnak, megmaradnak itt belül még sokáig. De csak a következő találkozásig.

A Befőtt pedig, talán már nem is igazi befőtt többé.

 

 

 

 

09.03.23.

 

Legutóbbi módosítás: 2009.03.23. @ 19:40 :: Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 88 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.