„Az ember célja e küzdés maga”…?
Apró fecnikre tépett sorsom
az értéktelen dühös gondolat
a világ, hol a csiga is gerinces,
hol a bátor is messzire szaladt.
Itt élek én, és csak szemlélője vagyok
mondhatnám úgy is, hogy szenvedő alany,
hol az állítmány is melléknévvé silányul,
ahol nem minden fénylik és semmi sem arany.
Ne légy irigy, oh kedves idegen
ki tágranyílt szemekkel nézel sután
a lejtőt majd az emelkedő követi
közvetlenül a szakadék után.
Megtört gerinccel csak a mankóban bízhatsz
megtört lélekkel vergődve élsz,
az emberek majdan nevetnek rajtad
s te már a segítő kezektől is félsz.
Talán még kapaszkodsz, az utolsó fogás –
emberi mivoltod foszlánya leng.
Majd mindent elengedve a mélybe zuhansz
s csak a tapsoló tömeg nevetése zeng.
Farkastörvények, hol gyengének bizonyulsz
az éhező csorda csak alkalomra vár,
hol létezésedre csak egy kereszt emlékeztet,
hol a temetőben a harang is csak sírni jár.
A fagyott föld és rajta a hó
majd puha karokkal ölel körül
és a hirtelen beállott jeges csendnek
csak én leszek az, ki majdan örül.
Legutóbbi módosítás: 2009.03.01. @ 16:11 :: George Tumpeck
