Nagy esemény az, amikor egy nagyközség 600 éves lesz. Minden ott lakóra rátelepszik valamiféle ünnepélyesség, az ősök tisztelete iránti szeretet, a méltóság érzete, egy kis felsőbbrendűségi érzés, hogy ő különb, mint a másik helyen lakó. S mindezt egybe forrasztja a remény, hogy holnaptól már más világ lesz, jobb, előkelőbb, híresek leszünk. De ki tudja még, hogy milyen okok is játszhatnak szerepet abban, hogy emelkedett hangulat legyen úrrá az emberen.
Bár gyerekek voltunk, mégis úgy éreztük, már csak ez hiányzott a boldogságunkhoz. Megünnepelni valami magasztost: lakóhelyünk alapításának 600. évfordulóját. Utána már minden rendben lesz.
Elég legyen most csak annyit ideírni, az ünnepi műsorra eljött a televízió is. Akkor! 1966-ban!! Olyan esemény volt ez abban az időben, mintha ma egy kis falu papját meglátogatná egyszerre a pápa és az összes vatikáni méltóság. Volt is nagy-nagy felfordulás: tévés kocsik, kábelek, lámpák, fényképezőgépek és műszakiak, technikusok sokasága, és a fő attrakció, egy kamera riporterrel, aki mikrofont tartott a kezében. Micsoda élmény volt még hónapok múlva is arról beszélni, hogy ki milyen közelről tudta őket megnézni. Ismeretlen volt előttünk sok minden, de az a filmfelvevő vitte a prímet! Nem láttunk még ahhoz hasonlót se, igaz, még valódi tévét se nagyon.
Néhány nap elteltével futótűzként terjedt el a hír, hogy a téesz nagytermébe tévét szereltek föl, s naplemente után falunk szerepelni fog a híradóban.
Aznap este egy tűt nem lehetett volna leejteni abban a teremben. Volt, aki már kora délután odaköltözött, hogy láthassa az esti műsort. A tömeg lélegzetvisszafojtva, síri csendben meredt a képernyőre. Az a félperces képes hír feledtetett minden kényelmetlenséget. S abban a fél percben eggyé forrt mindenki. A feszültség csak lassan oldódott, hosszú perceknek kellett eltelni az eseményt követően, hogy halk suttogó hangokat lehessen hallani. Mindenesetre hónapokra megvolt a beszélgetések témája.
Zárszó
Sok év múlva az egyik papunktól az alábbiakat hallottam:
— A járási (akkor még volt olyan!) levéltárban találtak egy latinul megírt levelet 1366-os keltezéssel. Tehát 600 évvel ezelőtti volt, s kétszer is szerepelt benne a nagyközség, Arukmellékszállás néven. Kiderítették, hogy ez alapítólevél lehet, s rögtön megvitték a jó hírt az árokszállási tanácsházára. Azt már tudjuk, hogy ennek örömére nagy ünnepi megemlékezést szerveztek.
Közben azért történt valami. Az iskola helytörténetét kutató tanára úgy gondolta, azért érdemes volna tudni, mit tartalmaz az okirat, és elhozta a levelet a parókiára, gondolva, hogy az egyik pap talán le tudja majd fordítani. Le is fordítottuk neki, de megfogadtuk valamennyien, erről sokáig nem beszélünk senkinek sem. Röviden: a levélben panaszt tettek a szomszéd falura, hogy elhajtották a közös legelőjükről 50 birkájukat. Hallgatni kellett, azt az ünnepséget visszamondani már nem lehetett.
Arra nem tudok visszaemlékezni, hogy melyik falu vádolta ezzel a másikat, de ez most lényegtelen is. Tény, hogy már laktak itt emberek, amikor az az eset megtörtént 1366-ban.
Legutóbbi módosítás: 2009.03.05. @ 10:15 :: Barok László
