Szendrői Csaba : Elme-rengés (Veszíts agy!)

Nyomtatás

Ez, bár annak látszik, nem épp

egy fekete massza, amiben

az üszkös kéz a hullámokat

keresztbe csapja.

Csak egy tál hideg méz,

és persze rideg még, és

az élettelen végtag

se halott, épp csak

elfáradt.

Mert elfáradt.

Ezért

a szemem az asztalon tartom,

az agyam az ágyon,

a kezem a vászon, és

a vetítés megindul,

a foltokat most át,

a fényeket most szét,

de miért is szédülnék,

ha még megvan a sajátom,

az álmom, pedig nem is vágyom

már a semmire sem,

ledobtam a díszt,

meggyújtottam, és

így megszakadva

éppen a lábam dobálom rá,

tapossa az örök végtelenségbe,

mert unom a hajszát.

A varratok a mellkason

rég behegedtek volna,

de olyan er?vel dobban a szívem,

hogy folyton széjjel hajtja,

és kimászik bel?lem,

odakuporodik az agyam mellé az ágyra,

és a szemem az asztalról

így rebbenés nélkül is látja.

Gy?lölöm ezt a nászt,

nincs élvezet benne semmi,

csak rideg pornó,

az agy ostorozza a szívet,

a szív tetti, hogy jó,

aztán ejakulál az agy,

és a racionalitás az ondó,

a szív persze megadja magát,

egy életen át eljátssza hogy boldog,

és lehet, sohasem derül ki az,

hogy magában mit hordott.