Nagyajtai Kovács Zsolt : Skrupcsek Lajos megözvegyülése

A temetés után Lajos hazament, és örömében táncra perdült, majd cigánykereket hányt.*

 

 

Skrupcsek Lajos életében hatalmas nagy változást hozott a tavalyi esztendő májusa, nemhiába nevezték e hónapot az év legszebb hónapjának. A Skrupcsek Lajos életében bekövetkezett változás már nagyon is időszerű volt, mi több, ez a változás valószínűleg szinte az utolsó pillanatban következett be hősünk egyébként eddig sem eseménytelennek nevezhető életében. Ha, és amennyiben a változás bekövetkezte még egy bármekkora darabig is váratott volna magára, akkor Skrupcsek Lajos egészen bizonyosan megőrült volna néhány héten belül, és akkor ezen esemény lett volna maga a változás, nem pedig az, ami ténylegesen bekövetkezett. A bekövetkezett változás előtti hosszú időszak megpróbáltatásai Skrupcsek Lajos elmebeli állapotában így is maradandó, kitörölhetetlen nyomokat hagytak.

Skrupcsek Lajos azonban a tavalyi év májusában megözvegyült.

A megözvegyülés folyamata gyors volt, és szinte mindennapos, a semleges szemlélődők részére. Skrupcsek Lajosné, szül. Kropancsák Gizella éppen a fodrásztól tartott lakása felé. Tekintettel a tavaszi nagy szélre, mely, mint tudjuk, akár vizet is áraszt, Skrupcsekné sem jobbra, sem balra nem merte fordítani a fejét attól való félelmében, hogy a szél szerteszéjjel fújja a vadonatúj frizuráját, hanem csak úgy egyszerűen, körültekintés nélkül lelépett a járdáról, és azon nyomban elgázolta egy éppen arra járó szippantós autó, amelynek tartálya ráadásul tele is volt a bele való anyaggal. Az esemény további szépséghibája, hogy sem közelben, sem távolban nem volt kijelölt gyalogátkelőhely, ezért Skrupcsek Lajos számára is érthetetlen volt, miért akart az asszony átkelni az utca másik oldalára, miután nem is ott laktak. Azt Lajos sem tudhatta, hogy a neje nem is hazafelé tartott, hanem a tőlük nem messze lakó ifjabb Gabareczki Renátóhoz, aki szeretői szolgáltatásokat nyújtott Gizellának, pusztán a szolgáltatás (egyébként ez esetben erősen megkérdőjelezhető) öröméért. Ifjabb Gabareczki Renátót nem rázta meg az eset különösebben, a fékcsikorgást hallotta a háza ablakából, lesétált a helyszínre, megállapította, ki az áldozat. Rögtön visszament a szobába, és haladéktalanul telefonált régebbről ismert, ám Skrupcseknénál éltesebb barátnőjének, hogy váratlanul hamarabb érkezett haza a kiküldetésből, ezért Irmuska akár azonnal indulhat is hozzá. A baleset körülményeit a rendőrség negyed óra alatt kivizsgálta, a felelősség megállapítása néhai Skrupcsekné terhére megtörtént, mindenki mehetett, amerre látott.   

Skrupcsek Lajos három nap eltelte után eltemethette a feleségét. A temetésen jelen volt maga Skrupcsek Lajos, rajta kívül Kacsuba Armand állami főállású halotti beszédmondó, valamint két tagbaszakadt kubikos külsejő ember, sírásói minőségben, svájci sapkában. A szertartás nem tartott sokáig, néhai Skrupcsek Lajosné, szül. Kropancsák Gizella érdemeiről igazán nem lehetett sok szót ejteni, nem szólva arról, hogy Lajosnak erősen kellett pisilnie. Így alig várta, hogy a vermet lezárják, a keresztet a földbe szúrják, és a tőle öt méter negyven centiméterre lévő téglakerítéshez szaladhasson.

A temetés után Lajos hazament, és örömében táncra perdült, majd cigánykerekeket hányt. Egyebeket azért nem, mert még aznap nem evett semmit, ezért elhatározta, hogy elmegy a város legjobb éttermébe, és hatalmas lakomát csap. Így mindenki láthatja majd, hogy ő bizony megadja a végtisztességet az asszonynak. Levetette fekete öltönyét, fehér ingét, beállt a zuhany alá, majd (az alkalomhoz illően Schubert gyászindulóját) fütyörészve fölvette ünneplő szürke öltönyét, halványlila rövidujjas ingét, és elindult az étterembe. Útközben betért a „Vídám Lélekölö” névre keresztelt ivoldába, úgy gondolta, hogy éppen ideje meglátogatnia egy ilyen fajta műintézményt, mivel az eltelt néhány évtizedben erre nemigen nyílott lehetősége. Némiképpen megszeppent, amikor jólöltözötten belépett a füstös helyiségbe, de gyorsan kért egy felest egy pofa sörrel, így enyhültek a szigorúan rászegeződő szemek tüzei. Mindazonáltal Lajos jobbnak látta minél sebesebben kifelé pucolni a helyiségből, de italát becsülettel elfogyasztotta, majd harsány, illendő köszönéssel távozott. Az ivó nagybecsű közönsége azóta is azon elmélkedik időnként, hogy valóság volt-e az, amit láttak, vagy csak látomás. Hogy egy idegen köszönjön a kocsmában, ráadásul érthetően, erre nemigen volt példa…

Az étterembe érve Skrupcsek Lajos egy kényelmes sarokasztalt választott magának, ahonnan kifelé. az ablakon keresztül is jót tudott bámészkodni, és befelé is átlátta az étterem nagy részét. Rántott szeletet rendelt, és egy üveg sört. A felszolgáló elsorolta a sörválasztékot, mire Lajos csak tátotta a száját, többségéről nem is hallott még életében. Végül megkérdezte a pincért, hogy ő mit inna, mire a derék felszolgáló elégedett mosollyal szája sarkában meghajolt, azt mondta, hogy „Igenis, kérem, kettő Aranykomló…” és elillant a következő asztalhoz.

Lajos elmerengett egy pár percig, amíg az ételre várt. Természetesen Gizella jutott eszébe, és eddigi élete, annak megpróbáltatásai. Gizella raplijait soha nem tudja feledni, ez biztos, ámde az lehetséges, hogy most néhány elmaradt élményt bepótol életében, ami eddig kimaradt belőle. Kimegy például a legközelebbi futballmeccsre, mert ezt nem tehette meg addig, amíg Gizella aktívan fogta fel a párkapcsolat kérdését. Az is lehet, hogy megkockáztat majd egy mozi látogatást is, természetesen előtte sűrűn elnézést fog kérni Gizellától. Még az is lehet… Alig merte magának is kimondani… De az is lehet, hogy egyszer találkozik egy korban hozzáillő leánykával, akivel… jujjuj… nem csak a dunyha alatt, egy hónapban egyszer, hanem kétszer… hőőő… de meleg van itt.  A pincér a legjobb pillanatban érkezett a sörrel, letette Lajos elé, megjegyezte, hogy „Nagyon finom sört iszunk, uram!”, és már húzott is el, mint a repülő. Lajos ivott egy kortyot, s egyre merészebb álmokat szövögetett. Már odáig merészkedett, hogy talán néha megszólíthat egy-egy szomszédot, beszélgethet pár szót velük, csak nem tudta, hogy azt hogyan kell, de úgy vélte, ebbe is bele lehet jönni. Próba, szerencse. S mennyivel könnyebb lesz neki, ha egy szomszéddal találkozik, és Gizella nem recseg bele azon a borzalmas fazék hangján (Isten nyugosztalja Gizellát) az ő fülébe, hogy „Lajos, köszönj szépen a szomszéd úrnak!”… Bezzeg, amikor Apolkának, a szomszéd elvált asszonynak köszönt egyszer felszólítás nélkül, előre, akkor aztán megkapta a magáét. Attól kezdve csak a szemével mert köszönni Apolkának… Apolka. Nocsak, vajon mit tesz ilyenkor ez a csinos szomszédasszonyő Most már gondolnia szabad rá…

A felszolgáló kihozta a vacsorát, cinkosan kacsintott Lajosra, érdeklődött, „Iszunk-e még egy sört, uram?”, de Lajos nemet intett kezével, és hozzáfogott falatozni. Úgy érezte, hogy ilyen finomat legutóbb a ballagásán evett. Összekapirgálta az utolsó morzsát is a tányérról, megtörölte a száját (Gizella úgyis rákiabálna, ha nem tenné), majd egy hajtásra megitta a sört. Hátradőlt a széken, böffentett kettőt (Lajooos, de disssznó vagy!!!), majd elégedetten nézett körbe az étteremben. Megköszönte a vacsorát gondolatban Gizellának, azt is, hogy ennek a lehetőségét megteremtette, soha nem remélt, de valóra vált módon, majd intett a pincérnek, hogy fizet. A lelkes ember kissé kacsázó léptekkel, de azonnal hozta a számlát, Lajos némileg meglepődve fedezte fel a három üveg sört leszámlázva, de ránézett a pincér bűnbánó arcára, és eszébe jutott, hogy „Lehet, neki sem jobb, mint nekem volt…” Szó nélkül fizetett, majd hazaindult az étteremből.

A ház előtt, a kapuban, összetalálkozott Apolkával. Apolka munkából érkezett haza, Skrupcsek Lajos segített neki felvinni a bevásárlós szatyrot, cserébe Apolka behívta magához részvétet nyilvánítani, és ez okból előkerült egy üveg bor is. A bor mellett megbeszélték, hogy tulajdonképpen évek óta szimpatikusak egymásnak, de egyéb, leküzdhetetlennek tőnő akadály miatt nem válthattak egymással szót. Leküzdhetetlen akadály azonban nincs, ha másként nem, akkor egy tartálykocsi segítségével minden akadály egyszer megszőnik, mint a jelen esetben is. Apolka és Lajos annak rendje és módja szerint ezután csókolóztak, ágyba bújtak, dunyhára (nem alá!) feküdtek, és nem egyszer, nem kétszer csináltak olyant, amelyet itt nem illik részletezni. Ettől kezdve minden éjszakát együtt töltötték, hol Apolkánál, hol Lajosnál aludtak, de bárhol voltak, boldogan éltek.

Egészen addig, míg egy szép napon Lajos, az Apolkának szánt hatalmas virágcsokor takarásában nem láthatta a szippantós autót, amely tele tartállyal közlekedett az úton. Skrupcsek Lajos fütyörészve, ám kellő körültekintés nélkül lépett le a járdáról…        

Legutóbbi módosítás: 2009.02.12. @ 15:36 :: Nagyajtai Kovács Zsolt
Szerző Nagyajtai Kovács Zsolt 116 Írás
1950-ben, Békéscsabán születtem, és mindig itt éltem eddigi életemben. Köteteim:Én vagyok én, te vagy te...(regény, 2004.); Két nő (regény, 2005.); Bölcs vagyok nagyon...(versek, prózák, aforizmák, 2006.); Az utolsó szerető (regény, 2007.) Kiadó: Accordia Kiadó, Budapest