Meyer József : Fedésben

Ügynökök, kettős életet élő emberek mindig voltak, amióta világ a világ. A téma óriási lehetőségeket rejt magában. Ehhez képest ez a rövid írás csak egy érzelgősebb megközelítés erejéig merít belőle.

 

Lutovszky báró mélyet szívott a tömzsi Havannából. A gomolygó füst a felső ablaksoron át beszűrődő szabályos fénycsóvákon lustán elnyújtózott, hogy azután elvékonyodó, hullámos fátylat alkotva egy magasságban lebeghessen. A kényelmes, forgatható bőrszékében türelmesen tűrte a kora délelőtti vegzatúrát. A borbély már túl volt a fésülésen, ollójával épp az ősz szakáll bozontját nyesegette. Csak finom igazításokra volt szükség. Bosszantotta ez a tapintatlanság, hogy a ház ura még ilyenkor is szivarozik. Zsörtölődött emiatt számtalanszor, de mindhiába.

A terjedelmes palotában a hatalmas faragott faburkolatok megsötétedett barokkja uralta az ősi falakat. A súlyos brokátok csomóit emberöltő óta nem oldotta senki. A báró birodalmában a robosztus bútorzat, a vastag szőnyegek, az avíttság és a hatalmas velencei tükrök a mondén társasági élethez biztosították a megfelelő miliőt. Így adódott, hogy hol kevesebben, hol többen — közeli barátok és rokonok — itt, az elmálló elegancia keretében múlatták idejüket. A kártyaasztalhoz tartozó csillár fénye a nappali világosságban szinte teljesen megfakult, amit a parti hevében a játékosok észre sem vettek. Csak nem fordult a szerencse! A lankadatlan játékszenvedély a virrasztás arckifejezésének fehér viaszmaszkjába fagyott, a nedvesen tapadó fehér ingeket időnként felszántotta egy-egy legördülő kövér izzadtságcsepp. A hajnali derengésben szervírozott kávé üres csészéi még ott árválkodtak a zsúrkocsin.

 A nyugati szárny felől halkan átszűrődő hegedűszó jelezte, hogy már gyakorol a zenebohóc. A cirkuszosok hetek óta élvezték a báró vendéglátói nagyvonalúságát. Számukra ideális munkalehetőséget biztosított a viszonylagos tágasság és szabad tér, melyet a palota pazarlóan biztosított a számukra.

Határozatlan „szeppenéssel” gurult a nagy pettyes labda a folyosón és a termeken át, amíg egy szőnyegbojtban el nem akadt. Mezítlábas, riadtan pislogó gyermek álldogált a hatalmas ajtónyílásban.

— Pepito! — kiáltott jókedvűen a báró — gyere csak ide hozzám! — ölelő karjaival lehajolva várt. Az állatszelídítő fiacskája azonban felkapva a labdát gyorsan elinalt, amin a felnőttek felszabadultan mulattak. A komornyik mindenkit reggelihez szólított. Az étkező lassan benépesült a háziakkal és a vendégekkel.

A piactér dúslombú fája alatt a kényelmes padon most csak Louis üldögélt. Szórakozottan lapozgatta a színes magazint. Pasztellszínű öltönye és divatos nyakkendője könnyed eleganciát biztosított egyébként is megnyerő személyiségének. Fiatal gondtalanságában közel állt a báró örökkön frissnek ható, nem szükségszerűen evilági eszmeiségével. Jó érzéssel gondolt rá, alig várta a délutáni találkozást. Most mindennél fontosabb volt számára ez a szeretetreméltó baráti kör és a tervezett kirándulás is izgalommal töltötte el.

A világoskék cabriolet fékezett.

— Louis! — kiáltott felé a jókedvű sofőr. Felálltában a padra ejtette a lapot, és odasietett a kocsihoz. A hátsó ülésen helyet foglaló Mercedest a széles karimájú fehér kalapjáról rögtön felismerte, aki megilletődve fogadta kézcsókját.

— Mon ami! Az esti összejövetelen számítok a társaságára! — finom ajkai és szemérmesen összeszorított, szép ívű combjainak látványa Louist teljesen felkavarta. Amúgy a szüreti mulatságról volt szó. A környező domboldalakat, a mozgalmas táj szőlőskertjeit Lutovszky birtokolta. A vendégszerető bérlők a szüretibálon urukon kívül annak baráti társaságát is szívesen látták.

Az alkony derűjében a báró élénk színű, kényelmes tógájával kirítt az elegáns vendégek és a nemzeti viseletbe öltözött, méltósággal ünneplő helybéliek közül. A vigasságot a tágas és szépen feldíszített teraszon a hagyományos köszöntőkkel nyitották. Idén kivételes élményül szolgált a bohócok és az artisták produkciója is, nagy tapsot kaptak. A zene egyre pezsdítőbb, gyorsuló ritmusára sajátos körtáncba rendeződtek a merészebb fiatalok.

Mercedes a fakorlát melletti fonott nádszékben ülve ábrándosan szemlélte a feltáruló völgyet és annak mélyén a békésen eláradó, nyugodt sodrú folyót, melyre az alkonyi kékes árny épp ráborult. Feljebb a domboldali fák óaranya a lebukó nap fényében még ereje teljében tündökölt. Louis boldog volt, hogy a közelében lehetett.

A másnapi túráról beszélgettek, közben szolgálatkészen tüzet adott. Szerette belélegezni a lány gyenge cigarettájának finom illatú füstjét. Nem kellett sokáig várni a többiekre, a tízfőnyi társaság köréjük gyűlve, a kalandvágytól felvillanyozva, egymás szavába vágva zsibongott. Éppen a csoportbeosztást véglegesítették. A Louisék előtt haladó két autóban négyen-négyen helyezkednek majd el. Lutovszky báró a kaland fő védnökeként rollsjával az élre áll. A csomagok elhelyezése körüli fel-fellángoló viták csúcspontját jelentette Frederic festőállványa, mely még összecsukva is sok helyet foglalt. Mercedes mentette meg a helyzetet azzal, hogy felajánlotta: ők csak ketten lesznek, a hátsó ülésközben majd elfér a tábla és az állvány is.

Louis mindig élvezte a nagy sebességet. Ezúttal azonban a szerpentines, meredélyes útra, a közvetlenül előtte haladó kabrioletre és utastársára is figyelnie kellett. A kirándulás részvevőit lelkesítette a felhőtlen, langymeleg idő és a gyér országúti forgalom. Mercedes mandulaívű szemét hunyorítva még bájosabbnak tűnt, amint így védekezett a szélvédőt tépő légáramlatok ellen. Ölébe ejtett szonett-kötetével, a távolt kutató tekintetével egészen elbűvölte partnerét.

A báró nagy művészetkedvelő híréhez méltóan a végcél Firenze volt. Hosszú utat tettek már meg. A vidék lebilincselő látványában gyönyörködve azt sem bánták, hogy időközben lemaradtak a többiektől.

A hegyoldalban megbúvó fogadó volt az utolsó találkozási pont. Onnantól azután mindig csak lefelé vezetett a kanyargós országút. Enyhén emelkedő, fehér kaviccsal felszórt, ívelő úton haladtak a fogadó parkolója felé. Louis beállt egy szabad helyre. Felnyitotta a csillogó motorháztetőt és megelégedéssel töltötte el az ellenőrzés eredménye. Motor, hűtővíz, olajszint, akkumulátor rendben. Mercedest már korábban kisegítette a kényelmes, meggypiros bőrülésből. A társaság közben feladta a rendelést, a pincérek sürögtek az asztalok körül. A kortynyi könnyű aperitif, vagy a pillanat felett érzett örömtől pirultan Mercedes Louis tenyerén pihentette ujjait és egy ősrégi népdalt dúdolt. A méltán híres konyha és a könnyű olasz borok élvezete, az előző napok élményeiből megmaradt féktelen jókedv még Fredericet, a zárkózott festőművészt is megérintette.

A báró egy régtől ismert énekes játékba lovallta az asztaltársaságot, amelynek az a lényege, hogy a tréfás rigmusokban különféle tulajdonságok megéneklése során magára ismerő álljon föl a helyéről, és a többiekkel együtt újólag énekelje el a reá vonatkozó strófát. Azután persze visszaülve már annál felszabadultabban mulathatott a következő „áldozaton”. Ezenközben a vivatis! Oh’lala! refrének egyre harsányabbra  sikeredtek. A jókedv a tetőfokára hágott, mikor egy frissen érkező svájci csoport is bekapcsolódott a rögtönzött produkcióba. A szalonzenekar a zsivaj elültével lassú keringőbe kezdett, majd egy vérpezsdítő tangóra mindannyian a táncparkettre tódultak.

A fogadóban eltöltött emlékezetes éjszaka után déltájt érkeztek meg Firenzébe. Hamar rátaláltak a panzióra, egy hangulatos piazzettán. A szobák elfoglalása, a csomagok elrendezése és a gyors tisztálkodás gyakorlottan zajlott. Azután kötetlen program következett. Valamennyien úgy akarták felfedezni a várost, ahogy magukban számtalanszor elképzelték. Frederic például már fel is állította festőállványát. Annyira elbűvölte a kis terecske atmoszférája és az onnan feltáruló impozáns városkép, hogy azonnal nekilátott a festésnek. Mercedes is átöltözött, könnyű kartonruhát vett fel. Finom bőr táskáját magához szorítva elégedetten nézett végig magán az öltözőasztalka nagy tükrében, majd Louisba karolva elindultak. Az Uffizi már bezárt. Sebaj, a látogatására úgyis majd’ egy teljes nyitva tartásnyi idő szükséges. A katalógusokat és az útikönyvet többször áttanulmányozták már, így a séta során szinte mindenre ráismertek. A vásári forgatagból kijutva egyszerre a Ponte Vecchión találták magukat. Az Arno vize most nem volt oly alacsony, tarka pólókban feszítő evezősök keményen húzták lapátjaikat, kamaszos hevülettel versengtek egymással…

Louis összehajtotta a levelet, és a bárónak címzett borítékba csúsztatta, a gyermek nemrég készült fényképével együtt. Kényelmesen hátradőlt a karosszékében. Párizs a vasárnap délutáni napsütésben békés és csendes volt. Mercedes már a Trocadéron járhatott a kicsi Jeannettel, ilyenkor szoktak nagyokat sétálni. Ma nem tartott velük. Pihenni akart, ellazult. Gondolataiban felidézte a szép firenzei napokat. Akkor meg kellett szakítania a kellemes baráti együttlétet, Mercedesnek engedte át az autóját. A vonatban jobban bízott. Azt mondta, hogy családi okok miatt el kell utaznia. Az egész kompánia kijött a vasútállomásra, hogy elbúcsúzzanak tőle. A határ túlsó oldalára átérve letartóztatták. Nem sejtette, hogy körözés alatt áll. A kisvárosi prefektúrán viszonylag rövid ideig tartott az előzetes fogva-tartása, a tárgyalásra hamar sor került. A patikusnő kirablása volt a vád. Végtelen megkönnyebbülést okozott neki az, hogy a másik bűnüggyel nem hozták kapcsolatba a személyét. Hogyha éppen arra gondolt, elfogta a félelem. Az a rablás brutálisan végződött. Az ott szerzett kincseket elásta és azokért jött vissza, amikor lebukott.

Unottan hallgatta a vádbeszédet. Tulajdonképpen csaknem egy évig élt gondok nélkül abból a pénzből, amit a patikusék családi ékszereiért kapott. A tárgyaláson tanúként megjelenő kárvallott asszony lompossága, nehezen érthető, gágogás-szerű, egzaltált rikácsolása kifejezetten bosszantotta. A nő többször is rosszul lett, nehezen bírta elviselni a tudatot, hogy a tolvajával szívjon egy levegőt. Végül is a vád megállt. Az ítélethirdetés alatt már a szökési terven járt az esze.

A csempész jól ismerte a határt. Az éj leple alatt nesztelenül haladtak. Louis a vulkánfíberét magához szorítva, az ágakat óvatosan félre hajtva követte a vezetőjét: ebben a bőröndben benne voltak a kiásás során megtalált, gondosan becsomagolt kincsek. Átérve a határon gyorsan elváltak. Még két kilométert kellett gyalogolnia a sűrű bozótosban. Mire kiért az országútra, már várt rá egy limuzin…

    Kinyitotta az erkélyajtót. Kissé elálmosodott, leheveredett a kanapéra. Mercedes időnként előhozakodik azzal, hogy el kellene már egyszer utazni Louis szülőföldjére is. Ilyenkor mindig akad valami esemény, gond, amire hivatkozva a dolog egyre halasztódik. Jeannettre gondolt és elmosolyodott. Azután az asszony tökéletes alakját idézte fel. La Venere. Mielőtt elszenderedett, képzeletében az Uffizit járta

 

Legutóbb szerkesztette - Meyer József
Szerző Meyer József 61 Írás
1949-ben, Budapesten születtem. Manapság mérnökként dolgozom az építőiparban. Évek óta foglalkozom szakcikkek írásával, olykor más műfajjal is próbálkozom, Brády Zoltán nagylelkűségének köszönhetően némelyikük megjelent a Kapuban. 2010 novemberében Beró (Beri Róbert) meghívott az általa életre keltett" Édentől északra" művészeti csoportba.