Kőmüves Klára : Ahogyan akkor

Ahogyan elhagytam a vidéket,

Ahogyan előttem hajbókoltak a fák,

Ahogyan meghajoltak a bokrok,

Ahogyan a cserje a szélben lombokat szitált…

 

Akkorra eltörpültek a házak,

Akkorra összementek a tornyok,

Akkorra egybemosódtak a színek,

Akkorra a honvágyak elnagyolt remények…

 

Aztán csak látom újra az embert,

Aztán csak látom a nagyvárosi zebrát,

Aztán látom magunkat, mint vadakat, kit hajt ezer vadász,

Aztán még annyi buckát pár fekvőrendőrön át…

 

Ahogyan leszállok a buszról, mintha észre sem venne más,

Ahogyan a metrón csücsülök, mintha nem én lennék a világ,

Ahogyan átnéznek rajtam, mintha üvegből lennék,

Ahogyan senkit sem érdekelne, ha bármit tennék…

 

Akkor eszmélek fel, hogy csodás az otthonom,

Akkor értékelem a hétköznapi magányos tegnapom,

Akkor értem meg, hogy a házam mégsem börtön,

Akkor most érted Biztonság – Érted könyörgöm!

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.02.24. @ 17:42 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 723 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))