Kováts Péter : Az utolsó pillantás-ok

Mennyire különböz? lehet ugyanaz a pillantás.

Az utolsó pillantás-ok

 

A szerlemes

 

Hát ennek is, mint minden másnak,-

Múlnak az álmok, a boldog percek,

Bokron a levél fázósan reszket,

– vége lett sajnos az idei nyárnak.

 

Nincs élvez?je a fodros hullámoknak,

A vízben csak vadkacsák lubickolnak.

A vitorlás is, szerelmünk fészke,

Csak emlékszik tüzünk vad ütemére

 

Nevetve mondta: hidd el csak ennyi.

Gyönyör? volt, engem így kell szeretni.

 

Nem akarom látni szomorúságodat,

S egy könny? csókkal zárta le ajkamat.

 

A vonat indul, könnycsepp a szemben

 utolsó pillantásom sósíz? cseppben.

 

 

Az Öreg

 

Az évek észrevétlen múltak,

S ? csendben magára maradt,

A gyermekek már rég szétszaladtak

S párját is ?rzi egy szomorú sírhant

 

A tornácon ül, könnyei folynak

Végignéz a frissen nyírt zöld gyepen

Emitt gyümölcsfák sorakoznak

Amott rózsák nyílnak színesen

 

Az orvos mondta: ez már a vége.

Kitelt az élet, nincs több csoda

Még szeretett volna egy ágyást

A kis patak mellé a kert végibe

 

De egy felrebben? madárka vonzza

Az utolsó, búcsúzó pillantását.

 

 

A terrorista

 

 

Gy?lölt kép, a nyugalom képe,

A gondtalan, cseveg? embereké.

Itt lesz hát jó. Megtudják végre,

Milyen a sors, a nyomorultaké.

 

Miattuk van nincstelensége,

Népe léte a hontalanoké,

Minden hitetlen kiontott vére,

Szent áldozat az igazi hitért.

 

Kezében vádlón robbant a bomba,

A pusztulást hozó vágyott fétis,

És torkaszakadtából ordított :

 

Ez vár minden megalkuvóra!

S még az utolsó pillantása is,

Perzsel?en gyilkos lángot fogott.

Legutóbbi módosítás: 2009.02.24. @ 18:04 :: Kováts Péter
Szerző Kováts Péter 69 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.