Horváth János : Mithras kéje

Gondolatok Márai kapcsán

Itt, ezen a ponton zsugorodik a világegyetem tömegtelen, geometriai ponttá. Gigászi méretek válnak semmivé, tejutak, csillagrendszerek a fekete lyuk malacperselyébe hullva. A tömegek megsemmisülnek, jelent?ségét veszti a felhajtóer?, és a gravitáció másodrend? térgörbületében feláldozza magát az anyag. Semmivé válik, energiává. Ott, ahol a megjelenés nélküli elegancia a meghatározó, a térgörbületek ideje lejárt. A metamorfózis pillanata visszafordíthatatlan, egyirányba hull az id?tengely is a semmibe. Apogenesis.

    Rámtaláltál. Keresés közben vesztett energiád átszelik a teret, és a napkitörések változó ritmusában követed szíved parancsait. Megcsillan elméd ékessége, ragyogó tehetség? költészetedet alárendeled az éjszakai vándorok menetelésének. Mégsem gy?zhet rajtad egyetlen bikaöl? áldozat, Mithras kéje, hiába világít fényesen a katakombák üregeiben. nincsenek gödrök az áldozati bikának. Meghátrálásra kényszerít az id?, de te nem engedsz a szorításának, becsapod a homokszemeket, pergésüket lassítva.

    Márai kalocsnija és eserny?je, amit mindig magával cipelt a jól megtervezett randevúkra, leny?göztek. Szimbólumai lettek a biztonságnak, a mindenre felkészülés g?gös egyhangúságának. Szobámba ereszkedett a sötétség, és halandók között keresett örömöt magának, amikor nekem felt?nt az elegáns úr, amint a sarokban gubbasztva az ellen Nyugatot szerkeszti párizsi szám?zetésben. Krúdy hajdanvolt szerelmeit gy?jti maga köré az óbudai vendégl?k hangulatát idézve, és Szindbád utazásait, visszatérésének történetét. Egyetlen ponton csatlakozik a világegyetem fizikai valóságába, szerelmének fénykörét maga alá gy?rve, egy színészn? lábai el?tt. Láthatatlan, megfoghatatlan, er?t?l duzzadó, leheletfinom szerelme, megrengeti a csillagok közötti kölcsönhatást, és átformálja az égbolt megtervezett rendjét.

   Itt, ezen a ponton zsugorodik a világ. Kozmikus magányom megenged?n kitárom neked, hogy minden anyagokkal együtt elnyeljelek, magamba olvasszalak, hogy a fúzió szellemi energiáimat felszabadítva, létrehozza a holnapot, és benne minket, eggyé azonosult akaratunk képz?dményeit. Itt, ezen a ponton jön létre a csoda, bennem, és benned, általam, és általad.

Legutóbbi módosítás: 2009.02.26. @ 16:28 :: Horváth János
Szerző Horváth János 171 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.