Horváth János : A hajnali utas

Bánkon át vezet az út. A Börzsöny legszebb erdein megyünk keresztül. Vaddisznókat is lehet néha látni, és ?zeket.

 

 

Kora hajnalban kelek. Reflexek, beidegz?dés. Nyúlok a cigarettáért, csukott szemmel tapogatok, nem találom. Eszembe jut, négy éve nem dohányzom.

Fürd?szoba. Nézek a tükörbe, ismer?s arc néz vissza rám. Láttam már valahol.

A borotva életlenül szántja végig az arcomat, a fájdalom is. Kezdem szokni. A g?z beteríti a kis, szell?zetlen helyiséget. Jólesik a forró zuhany. Gondolkodom. Ilyenkor reggel, ez nem t?nik okos dolognak. Bosszant, hogy nem ismertem fel a tükörb?l visszanéz? arcot. Biztos, hogy láttam már valahol.

Rohanás a busz pályaudvarra. Útközben bekapok egy pár falatot, és iszom még egy kávét a gombánál. Villamos, tömeg, utazom. Az órámat nézem, de látom, még van id?.

Egy órával korábban érek a pályaudvarra. A busz már bent áll, az ajtók zárva. Van id?. Ez a legfontosabb. Nem szeretek rohanni, kapkodni. Megveszem a jegyet. Optimista vagyok, visszafele is.

Az ablak mellett ülök. A buszon nincs sok utas, esznek, olvasnak, néhányan alszanak. Bámulom az ismer?s tájat. Amint kiérünk a városból, monotonná válik a motor zúgása, egyenletes sebességgel robogunk tovább. Fák suhannak, legel?k, mez?k, szántóföldek követik egymást. Szép ez az ország. Betonozni megyek egy barátomhoz, Tereskére. Felújították a régi házat, betonozni kell a járdát és a kocsifeljárót. Régi vályogház, de tiszta, rendes. A padlást tavaly hozták rendbe, idén nyáron a falakat javították, hogy bírja a telet. Hideg tél lesz, azt mondják a tereskeiek.

Bánkon át vezet az út. A Börzsöny legszebb erdein megyünk keresztül. Vaddisznókat is lehet néha látni, és ?zeket. A lombokat hullatók már nagyrészt megszabadultak terhükt?l, de a fenyvesek délcegen állják az ?sz rohamait. Színesedik a táj, jelzi a tél közeledtét.

Az els? ülésen egy fogyatékos fiú ül az édesanyjával. A fiú az indulás óta fészkel?dik, nem találja a helyét, próbál kapcsolatot teremteni.

– Bácsi, lesz ma hó? – kérdezi váratlanul, hozzám fordulva.

– Lesz – válaszolom tömören, és magam is csodálkozom, a meteorológia valóban, hóesést jelzett.

– Még ma?

– Még ma – mondom türelmesen.

Az asszony csitítja a gyereket, és bocsánatkér?en néz körül.

– Ne haragudjanak rá, ilyenkor nem tudja, mit tesz. – Nyugtatólag a fia vállára teszi a kezét.

– Nem zavar – mondom -, szívesen beszélgetek vele.

– Bácsi, nem fázol?

– Nem fázom – válaszolok, és el?re ülök a mögöttük lév?, üres ülésre. A fiú hálás tekintettel néz rám, és mosolyog. Beszélgetünk.

A többiek is elmosolyodnak, néhányan elfordulnak, tovább alszanak. A busz monoton zúgással megy tovább a célja felé. Fák suhannak, legel?k, mez?k, szántóföldek követik egymást. Szép ez az ország.

 

(Budapest, 2007. október)

 

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth János
Szerző Horváth János 163 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.