Kora hajnalban kelek. Reflexek, beidegz?dés. Nyúlok a cigarettáért, csukott szemmel tapogatok, nem találom. Eszembe jut, négy éve nem dohányzom.
Fürd?szoba. Nézek a tükörbe, ismer?s arc néz vissza rám. Láttam már valahol.
A borotva életlenül szántja végig az arcomat, a fájdalom is. Kezdem szokni. A g?z beteríti a kis, szell?zetlen helyiséget. Jólesik a forró zuhany. Gondolkodom. Ilyenkor reggel, ez nem t?nik okos dolognak. Bosszant, hogy nem ismertem fel a tükörb?l visszanéz? arcot. Biztos, hogy láttam már valahol.
Rohanás a busz pályaudvarra. Útközben bekapok egy pár falatot, és iszom még egy kávét a gombánál. Villamos, tömeg, utazom. Az órámat nézem, de látom, még van id?.
Egy órával korábban érek a pályaudvarra. A busz már bent áll, az ajtók zárva. Van id?. Ez a legfontosabb. Nem szeretek rohanni, kapkodni. Megveszem a jegyet. Optimista vagyok, visszafele is.
Az ablak mellett ülök. A buszon nincs sok utas, esznek, olvasnak, néhányan alszanak. Bámulom az ismer?s tájat. Amint kiérünk a városból, monotonná válik a motor zúgása, egyenletes sebességgel robogunk tovább. Fák suhannak, legel?k, mez?k, szántóföldek követik egymást. Szép ez az ország. Betonozni megyek egy barátomhoz, Tereskére. Felújították a régi házat, betonozni kell a járdát és a kocsifeljárót. Régi vályogház, de tiszta, rendes. A padlást tavaly hozták rendbe, idén nyáron a falakat javították, hogy bírja a telet. Hideg tél lesz, azt mondják a tereskeiek.
Bánkon át vezet az út. A Börzsöny legszebb erdein megyünk keresztül. Vaddisznókat is lehet néha látni, és ?zeket. A lombokat hullatók már nagyrészt megszabadultak terhükt?l, de a fenyvesek délcegen állják az ?sz rohamait. Színesedik a táj, jelzi a tél közeledtét.
Az els? ülésen egy fogyatékos fiú ül az édesanyjával. A fiú az indulás óta fészkel?dik, nem találja a helyét, próbál kapcsolatot teremteni.
– Bácsi, lesz ma hó? – kérdezi váratlanul, hozzám fordulva.
– Lesz – válaszolom tömören, és magam is csodálkozom, a meteorológia valóban, hóesést jelzett.
– Még ma?
– Még ma – mondom türelmesen.
Az asszony csitítja a gyereket, és bocsánatkér?en néz körül.
– Ne haragudjanak rá, ilyenkor nem tudja, mit tesz. – Nyugtatólag a fia vállára teszi a kezét.
– Nem zavar – mondom -, szívesen beszélgetek vele.
– Bácsi, nem fázol?
– Nem fázom – válaszolok, és el?re ülök a mögöttük lév?, üres ülésre. A fiú hálás tekintettel néz rám, és mosolyog. Beszélgetünk.
A többiek is elmosolyodnak, néhányan elfordulnak, tovább alszanak. A busz monoton zúgással megy tovább a célja felé. Fák suhannak, legel?k, mez?k, szántóföldek követik egymást. Szép ez az ország.
(Budapest, 2007. október)
Legutóbbi módosítás: 2009.01.28. @ 10:25 :: Horváth János
