Vandra Attila : Pokolfajzat bozgor és büdös oláh

Ezen igaz eseményeken alapuló történet megértéséhez szükséges az akkori hangulatot ismerni. E bevezet? kicsit hosszúra sikerült.

A novella történelmi kerete: Marosvásárhely véres márciusa -1990

 

Ahogy a CeauÃ?Ÿescu-házaspárt a sztálinista id?ket idéz? kirakatperen elítélték, s meggyilkolták, elhallgattak a fegyverek. Gyilkosság volt, még ha törvényes kivégzés keretei közt folyt is le. Gyilkosság volt, még akkor is, ha megérdemelték sorsukat. Ám átkuk, amelyet a “hálátlan” népre szórtak, megfogant.

Furcsa volt ez a hirtelen csönd a heves harcok után. Alig hallgattak el a fegyverek, két ház oldalára festékkel írt üzenet keltett szenzációt. Az egyiknek nem a tartalma volt a furcsa, hiszen Bukarest tele volt „Le CeauÃ?Ÿescuval” feliratokkal. A szenzáció az volt, hogy két helyesírási hiba is volt CeauÃ?Ÿescu nevében. Ki az ebben az országban, aki nem tudja helyesen leírni a nevét? Ez román nem lehetett… E következtetés el?re vetette az fellángoló román nacionalizmus sötét árnyékát, s annak borzalmait. Annak, amelynek magjait CeauÃ?Ÿescu hintette el, s amelynek palántáit gondosan ápolta.

A másik felirat az volt hogy „Vissza fogunk térni” így, aláírás nélkül. A fegyverek rejtélyes elhallgatása utáni napon fedezték fel, szintén Bukarestben. A felirat félelmet keltett, s mindenki a forradalom els? napjaiban megszüntetett Securitate üzenetét látta benne. Mindenki rettegve várta a fegyveres harc fellángolását. Nem történt meg. A támadás másképp érkezett.

A forradalom els? napjaiban megalakult az RMDSz, mely a CeauÃ?Ÿescu-korszak nemzeti-kommunizmusa által eltörölt kisebbségi jogok visszaállítását t?zte ki zászlajára. Válaszképpen másnap megalakult Marosvásárhelyen a Vatra RomâneascÃ?Æ? (román t?zhely) ultra-nacionalista szervezet, amely az erdélyi románok védelmét lett volna hivatott ellátni a magyarok ellen és az ország területi épségéért harcolt. Az RMDSz vezet?i idealista értelmiségiek voltak, a vátrások pedig jogászok, katonatisztek, rend?rök, volt szekusok, volt kommunista pártvezet?k, vagyis olyanok, akiknek féltenivalójuk volt, mert részei voltak a megtorló rendszernek, de tapasztalatuk is volt a tömegek manipulálásában.

A „Divide et impera!”[1] machiavellista elv klasszikus módszer a történelemben. Ha fél a hatalom, ellenséget fabrikál, amelyt?l aztán lehet védeni a nemzetet.

A legtöbb székely faluban 4-5 román élt. A rend?r, a tsz-elnök, a néptanács elnöke, a párttitkár, s az ortodox pópa, a román és a történelem-tanár. A falu vezet?sége… Mindezek joggal féltették el?jogaikat egy demokratikus rendszerben, másrészt, mint az elnyomó hatalom jelképei, joggal váltották ki a „köznép” gy?löletét. Egyes helyeken, mint Zetelakán, Oroszhegyen, Kézdivásárhelyen lincselésre is sor került. Volt, aki elmenekült. Volt, akit „eltanácsoltak.” S volt, aki ment magától, hiszen a CeuÃ?Ÿescu-rendszer akaratuk ellenére helyezte ?ket oda. Aztán tetszelegtek az áldozatok szerepében, mert ez el?nnyel járt. Ám Kudzsiron is volt lincselés, s ott románok lincseltek meg románokat. Ez elsikkadt.

A média csakhamar tele lett az el?zött románok szenvedéseivel. Történelmi adások ecsetelték a magyarok 1940-44 közötti rémtetteit. Az 1960-ban megszüntetett (vegyessé vált) magyar iskolák visszaállításának kísérletére rásütötték a „szeparatizmus” (különválás) jelz?t, s azt, hogy ez az Erdély Romániától való elszakításához csak az els? lépés. A február 8-ikai, gyertyás-könyves felvonulásra, amelyben a magyar iskolák visszakérése volt a f? jelszó, országszerte „spontán” tüntetések törtek, ki, amelyeknek f? jelszava a következ? volt: „Harcolunk, meghalunk, Erdélyt nem adjuk!” Védték a tüntet?k Erdélyt Bukarestben, Jászvárosban, Szucsáván, Konstancán, és Craiovan, nemcsak Erdély-szerte.

Az RMDSz nem tudta kezelni a kialakult helyzetet. Vezet?i a „létezik AZ (egyetlen) igazság” tévhitére alapozva tette meg lépéseit. „Az amit kérünk az jogos, ti meg kell adjátok. Ha nem adjátok meg nacionalisták vagytok. Nekünk van igazunk, ti vagytok a rosszak, nektek kell megváltoznotok” volt a retorika alapja. De ezzel a „a román a legtoleránsabb nemzet, mi sohase voltunk agresszorok” fasisztoid tévhitben nevelt románságot támadták alapvet? hitében, fokozva a magyarságról kialakult ellenségképet.

Az ebben a hangulatban megünnepelt els? március 15-e, s az ebb?l az alkalomból lengetett magyar zászlók olaj volt a t?zre. A Marosvásárhelyen a Bolyai-középiskola és az orvosi egyetem ül?sztrájkos tüntetésére a távolibb falukból a Vatra RomâneascÃ?Æ? pénzén bérelt buszokon behozott félrevezetett „hazafias” tömeg (amely egyébként Bolyait és Pet?fit kereste elkeseredetten, hogy meglincselje) megrohamozta az RMDSz-székházat, s a rend?rség szeme láttára verték meg a benn tartózkodókat. Akkor vakult meg Süt? András… Másnap 15000 magyar tüntetett Marosvásárhelyen a b?nösök megbüntetését követelve. 1000 román ellentüntet? védelmezte közben Erdélyt, rend?rkordon választotta el ?ket. Az át-átkiabálásokat kivéve békésen folyt minden, amíg meg nem érkezett Marosvásárhelyt?l 60 km-re fekv? Hodákról és Ibánfalváról kb 500 botokkal felfegyverzett, megvadult „hazafi”. A támadás és az utána következ? magyar ellentámadás következtében 6 ember meghalt, 300 ember került kórházba.

Másnap megalakult A Serviciul Român de InformaÃ?£ii (a Román Hírszerz? Szolgálat) melynek szakért?i az egykori securitate hozzáért? tisztjei voltak. Cui prodest?

Téves lenne az akkori hangulatot kizárólag a románság magatartásából megítélni és elítélni. A gy?lölet az gy?löletet szül. Ez egy pszichológiai törvényszer?ség. A provokációt válasz követi. Akit megdobnak k?vel, az a valós életben nem szokott kenyérrel visszadobni. Akit megszólítottak vagy felpofoztak Brassóban, BotoÃ?Ÿani-ban vagy PiteÃ?Ÿti-en a buszon vagy az utcán mert megszólalt magyarul, vagy nem beszélt helyesen románul, az hazament Udvarhelyre s nem szolgálta ki azt, aki románul beszélt, vagy fordítva. Aki román ismer?sével összeveszett az események értékelésén, az legközelebb másik román ismer?sének nem köszönt, és fordítva. A vegyes lakosságú munkahelyeken két tábor alakult ki. Vagy egymást vádolták, vagy amikor valamelyik a másik táborból megjelent, elhallgattak. Évtizedes barátok váltak esküdt ellenségekké. Legfeszültebb hangulat a vegyes házasságokban volt, Ebben a megmérgezett hangulatban játszódik le az alábbi történet.

 

A pokolfajzat bozgor, meg a büdös oláh

  

Ata amikor meghallotta, mi történt Marosvásárhelyen az RMDSz székházban azonnal hazautazott. Akarta tudni, hogy mi történt otthon, aggódott barátaiért. Bár telefonon beszélt szüleivel, s tudta, hogy nem esett bajuk, látni akarta ?ket is. A vonaton meg se mert szólalni, a mellette ül?kb?l csöpögött a magyargy?lölet. Ahogy leszállt a vonatról, taxiba ült, s hazament. A városból riasztó hírek jutottak hozzá. ?nem akart kimenni a tüntetésre. „Nekem nincs kedvem politizálni. Azért jöttem haza, hogy szüleimmel és barátaimmal találkozzak.”. ?így állt hozzá az eseményekhez. Aztán aznap, március 20-án délután egy adott pillanattól kezdve már nem is volt ajánlatos a házból kimenni.

Apja szemorvos volt, bement a kórházba, bár nem volt ügyeletes. Szükség volt rá. Anyjával rettegte át a 20-a estéjét.

Másnap reggel édesanyjának is munkába kellett menjen. ?lement kenyérért az üzletbe. Amikor hazaért, és kilépett a liftb?l, gyermekkori barátjával, Remussal ment szembe, aki velük szemben lakott. Egy fél évvel ezel?tt keblére ölelte volna egyik legjobb barátját, akit, mióta mindketten egyetemisták, elég ritkán látott. Ám most zavarba jött. Nem tudta mit mondjon neki. Láthatóan Remus hasonló dillemával küzdött. Remus tökéletesen beszélt magyarul. Ha csak ketten voltak általában a Remus Atát magyarul, Ata Remust románul szólította meg. Ata szólalt meg végül.

– Szervusz – mondta elég hidegen. Ennek az volt az el?nye, hogy épp úgy lehetett volna servus (ejtsd szervusz) is.

– Servus – válaszolt Remus.

Amint ezen túl voltak, mindketten hallgatásba burkolóztak. Szikrázott közöttük a feszültség. Ha létezik beszédes csend, akkor ez ordított, zengett t?le a lépcs?ház. Mindketten tudták, hogy mindkettejüket az elmúlt napok eseményei foglalkoztatják, s azt is, hogy valahogy e témát kerülni kellene. S akkor mondjanak valami baromságot, hogy „Szép az id?” vagy „Mizújs az egyetemen?” Ám ebben a feszült hangulatban még egy ilyen „semleges” szövegnek is jelentése lett volna.

– Ai venit acasÃ?Æ? pentru demonstraÃ?£ie? (Hazajöttél tüntetni?) – törte meg Remus a csendet.

– Nem voltam. Aggódtam a családomért, s a közelállókért. Azért jöttem haza – felelte Ata románul.

– Én is. S édesapámmal még csak nem is találkoztam. Bement a kórházba, pedig nem is volt ügyeletes. Az ortopédián nagy menet volt a tegnap.

– Édesapám is. ?operálta meg az unokatestvéredet. Szerencséje volt. Nem veszti el látását.

– Osztálytársadat, Jancsit édesapám operálta meg. Nyílt törés a lábán, s két bordája eltörve. Apu szerint elég ramatyul van. Csabit is látta távolról, amikor vitték a m?t?be.

– Másról még tudsz valamit?

– Nem.

E veszteségek felelevenítése újabb feszült hallgatást eredményezett. Ott volt a leveg?ben a „Miattatok!”. Ezt még az se tudta igazán kompenzálni, hogy szüleik „egymás” sérültjeit kezelték. Ti és mi… Valamikor köztük csak a „mi” létezett. Hogy kerültek két táborba, a „ti” és „mi” két oldalára? Ata végül jobbnak látta, ha visszavonulót fúj.

– Jobb, ha megyek, miel?tt mi is össze nem verekszünk… Kár ezért a barátságért – mondta lemondóan, hátat fordított, majd lassan elindult ajtajuk felé. De nem volt ideje a kulcsát el?szedni, mert Remus utánaszólt. 

– Én pedig azt mondom, verekedjünk össze – válaszolta Remus.

Ata hirtelen megfordult, harcra készen. Remus szava úgy érte, mint a villámcsapás. Ám Remus ledobta a vállán lev? táskát, belenyúlt s két teniszlabdát vett el?.

– Én ezt pokolfajzat bozgort[2] meg fogom verni, de alaposan. Jó nagyokat fogok ütni rá, fogta két ujja közé az egyiket. – Ata zavartan nézett rá, nem értette. – Fogd ezt a büdös oláht s üsd te is! De jó er?sen! – fordította magyarra a szót, majd Atához vágta a másik labdát. Ata elkapta röptében. Egy pillanatig nézte a labdát, majd megértette az üzenetet, s nevetésben tört ki.

– A francba is! Igazad van! Várj, jövök mindjárt, csak átöltözöm. Ezért együtt leszünk kiátkozva! A teniszpálya felé menet ki tudjuk kerülni a központot. Ott nem érdemes most sétafikálni.

Két perc múlva sportosan öltözve, teniszüt?vel a kezében jelent meg. Átölelte Remus vállát, s elindultak lefelé a lépcs?n. A tömbház ajtaján kilépve egyik szomszéddal mentek szembe. Úgy nézett rájuk, mintha marslakót látott volna. Még köszönésüket se fogadta.

Beszélgetve gyalogoltak a céljuk felé. Épp be akartak fordulni a egyik sarkon, amikor a sarok mögül magyar hang ütötte meg a fülüket.

– Mondd ki: „teniszüt? és jégszekrény!” – mondta hang valakinek fenyeget?en. A választ nem halották, csak amint a hang lebüdösolához valakit, majd dulakodás zaja hallatszott. Egy menekül? alak t?nt fel, ám egyszerre többen ugrottak utána, leteperték és a földön rugdosni kezdték.

Ata megrántotta Remust, s futásnak eredtek.

A csoport egyik tagja észrevette ?ket, s felkiáltott.

– Azok is oláhok! Ez már kapott eleget, fogjátok meg ?ket! Álljatok meg az anyátokat! .

Szerencsére Ata is Remus is kiváló futó volt, így nem értek utol ?ket. Remus egy id? után visszakiáltott:

– Hagyjatok békén! Teniszüt?, jégszekrény! 

A pillanatnyi bizonytalanság, amit a helyesen kiejtett magyar szavak okoztak elég egérutat biztosítottak nekik, hogy megnöveljék köztük és üldöz?ik közti távolságot. Amikor látták, hogy sikerült egérutat nyerniük, megálltak egy saroknál, hogy kifújják magukat. Mire észbe kaptak volna, újabb csoport állta körül ?ket. Menekülésr?l szó se lehetett.

– Spune brânzÃ?Æ? Ã?Ÿi ouÃ?Æ?! (mondd ki: brânzÃ?Æ? Ã?Ÿi ouÃ?Æ? = túró és tojás)

– BrânzÃ?Æ? Ã?Ÿi ouÃ?Æ? – válaszolta Ata, s torkában vert a szíve, de nem a futástól.

– Ã?ži tu! – fordult  Remushoz is.

Remus annyira megijedt, hogy szó sem jött ki a torkán.

– RepetÃ?Æ?! – szegezett neki egy kést a támadójuk.

Remus ijedtében magyaros kiejtéssel ejtette ki a két, magyarok számára nyelvtör?, román szót.

– Bozgorul dracului! (ördögfattya bozgor-magyar) – kiáltott fel egyik támadó, s Remusnak esett. Még ketten-hárman követték példáját. Remus elesett, a földön rúgdosni kezdték.

– LasaÃ?£i-l în pace, e român! Remus scoate buletinul, Ã?Ÿi aratÃ?Æ?-i! (Hagyjátok békén, ? román! Remus, vedd el? a személyidet, s mutasd meg!)

Remus a fájdalomtól összekucorodva képtelen volt el?venni személyi igazolványát. Ata kelett el?kotorja a zsebéb?l. Még kapott vagy két rúgást, ám egyiknek felt?nt Ata hangsúlya.

– Dar pe tie cum te cheamÃ?Æ?? Tu ai accent cam secuiesc! (S téged hogy hívnak? Mert neked székely kiejtésed van!) – fordult Ata felé az egyik. – Vedd el? a személyidet te is!

– Nincs nálam – tagadta le Ata. – Elképzeled, hogy egy román magyarral sétafikálna a tegnapiak után az utcán?

Ám Ata szerencséjére felt?nt két közeled? személy. Az egyik felmérte e helyzetet, s elkiáltotta magát magyarul.

– Meneküljünk!

A társaság utánuk eredt. Ata sírva térdelt barátja mellé. Remus lassacskán magához tért. Orrából fojt a vér, egyik lábára alig tudott ráállni, minden lélegzetvétele fájdalmas volt, de semmije se volt eltörve.

– Én hazamegyek, összecsomagolok, s azonnal elt?nök ebb?l a kurva országból! Egy percet se maradok itt! – jelentette ki Ata. – Gyere, támogassalak haza.

– Veled jövök!

Hazafele Remus magához tért. Felültek az els? vonatra, s másnap már Magyarországról telefonáltak haza szüleiknek.

 

 

 

[1] Oszd meg és uralkodj!

[2] A magyarokra vonatkozó “bicskanyitogató” kifejezés. A tévhittel ellentétben nem hazátlant jelent. Eredete egy, a magyarok által gyakran használt, káromkodásra vezethet? vissza.

 

Legutóbbi módosítás: 2008.12.28. @ 12:40 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.