Vandra Attila : Borzalom a szülészeten I. rész: Lator vagy kurva?

Két valós történet állt össze eggyé.

 

– Vegyen mély lélegzetet, majd még egyszer nyomjon. Akkor már kinn is lesz! – szól az orvos a verejtékben fürdő asszonykára bátorítóan. – Meg is van!

– Úristen! – szaladt ki a nővér száján, de az orvos gyilkos pillantását látva legszívesebben leharapta volna a nyelvét. De a sors kegyes volt az anyához. Elvesztette eszméletét. Vagy tán az orvost kímélte meg attól, hogy ebben a pillanatban kelljen megmutatnia a gyermeket?

A szül?szobában lázas ténykedés folyt. Egyik a gyermekkel foglalkozott, a másik az anyát élesztgette.

– Elkülönítőbe mindkettőt! – szólt az orvos, majd letépte a gumikesztyűjét, látván, hogy most már a nővérek eligazodnak. – Hívja azonnal a labort! S az anya kórlapját és terhesség alatt végzett összes analíziseit akarom látni!

– Halló, laboratórium? Milyen sürgősen tudnának két személynek VDRL és TPHA[1] analízist elvégezni?

– Ezek nem sürgősségi…

– Tudom, de most az – vágott a laborfőnöknő szavába. – Minél hamarabb kellene az eredmény. Kérem, akkor is telefonáljanak, ha már részleges eredményük is van!

Egy idő után beszólt a nővér a közben másik szülést levezető orvosnak.

– A labor a vonalban. Mindkettő pozitív. Rátapintott doktor úr! Kongenitális[2] szifilisz[3].

– S a nő analízisei a terhesség alatt negatívak… Mi történik itt? Át kell küldeni a bőrgyógyászatra. Megmondom én neki.

A nő kinyitotta a szemét. Első pillantása az orvoséval találkozott. Radarja azonnal jelezte, baj van.

– Meghalt?

– Nem. De önnek is, neki is szifilisze van. – Itt az orvos egy kis szünetet tartott. – S sajnos rossz hírt kell közölnöm önnel. A gyermek születési rendellenességekkel született. A szifilisz miatt. Inkubátorban van.

– Istenem… Látni akarom! – sikoltotta a nő.

– Tudom. Azonnal megyünk és megnézzük együtt. Készüljön fel lelkileg. Elmondom most, mit fog látni, ne akkor érje meglepetés. Készítse fel magát a látványra, s ha úgy érzi elég erős, mehetünk. Önnel leszek e nehéz pillanatban. Majd a nővér lekíséri önt a bőrgyógyászatra.

– Előbb látni akarom! – mondta az asszonyka határozottan. – Lehet ezt elkapni másképpen, mint szexuális kapcsolat által?

– A szakirodalom ugyan leírt vagy két-három olyan esetet, amikor nem szexuális aktus útján kapták el, de azt kell mondanom, hogy nem.

Egy nővér lépett be, hatalmas csokor rózsával.

– A férje…

Az asszonyka kitépte a kezéből a rózsákat és az ajtóhoz vágta. 

– Szétverem a fejét annak a latornak! Hat éve vagyunk együtt! Egyetlen férfi volt az életemben! S ő kurvákkal hentergett, amíg én hűséges voltam hozzá! S ez az ártatlan gyermek fizeti meg az árát. Nehogy ide beengedjék! Nem akarom látni soha többé ebben az életben! Remélem, a válóperen se kell majd látnom!

– Adja ki magából a dühét asszonyom. Nyugodtan – fogta meg az orvos a kezét nyugtatóan. Kiabáljon. A falak jól vannak izolálva. Nem hallatszik át. – Nővér, hozzon egy nyugtatót neki!

A nyugtató hatni kezdett. De talán az orvos bátorító keze jobb nyugtató volt. Ki tudja? Tény, hogy az asszonyka lassan megnyugodott. Az orvos elkísérte az inkubátorban fekvő babához. Az asszonyka sírásban tört ki. Látván a habozó orvost, a nővér magához ölelte. Van, amit egy férfi szívesen megtenne, de…

– Mindent megteszünk érte, ami tőlünk telik. Külön figyelemmel fogjuk kísérni gyermeke állapotát. Több kivizsgáláson kell keresztül mennie, amíg megtudjuk, hogy mekkora a baj, és mit tehetünk érte. Mindenről idejében értesítjük.

– Nővér, kísérje a szobájába. Előbb nekem kell beszélnem a kollégával.

Az orvos úgy döntött, hogy jobb, ha e hírt ő közli a férjjel. S jobb, ha most nem találkoznak. Képesek összeverekedni itt a kórházban, s az senkinek se lesz hasznára. Úgyis kell a bőrgyógyász kollégával konzultálnia, s ezt jobb személyesen.

– Báthory úr? – szólította meg a szülészet előterében álldogáló férfit, aki ketrecbe zárt farkasként fel-le járkált türelmetlenségében.

– Igen… Én vagyok. Valami baj van ugye? – indult be a férfinak is a radarja. – Mi a baj a feleségemmel? Komplikációk léptek fel a szülés után?

– A felesége jól van, jól viselte a szülést, nem kellett vágni.

– Akkor a baba… Mi van vele, mondja már!

– Jöjjön át velem a bőrgyógyászatra, közben elmesélem.

 

A férfi döbbenten ült a bőrgyógyász rendelőjében, míg a két orvos tárgyalt. A nővér jött, s vért vett tőle, de ez se tudta a figyelmét elterelni, bár rettenetesen félt a tűszúrástól. Képtelen volt felfogni. Hogy ez pont velük essen meg! Itt valami nincs rendben, itt valami orvosi tévedésnek kell lennie! A labor összekeverte biztos a véreket, vagy… S csak holnap lesz meg az eredmény… Mert hogy nem sürgősségi analízis. Miért nem lehetne hamarább… Neki ez most sürgős! S mi van a gyermekkel? Mennyire súlyos? Kezelhető? Nem értette, az orvosi szakzsargont, s ez még jobban nyugtalanította.

Ahogy a szülészorvos elment, a férfi azonnal a bőrgyógyász orvosnőhöz fordult.

– Évek óta egyikünkön se volt betegségnek semmilyen jele. A terhességet jól viselte, hogyan történhetett ez? Nincs itt valami tévedés a dologban?

– A szülész kolléga már azelőtt tudta, mielőtt a laborba küldte az eredményt. A labor csak igazolta, hogy a feltevése helyes. Gyermekének kongenitális szifilisze van. Ez a betegség vele született rendellenességeket okoz.

– Ez csak szexuális kapcsolat által terjed?

– Igen.

– Büdös kurva! Agyonütöm!

– Meg van győződve, hogy ő hozta a családba…

– S még hogy esketett, mielőtt összeházasodtunk ötévi kapcsolat után! „Ugye mi hűek leszünk egymáshoz? Ugye, gyermekeink nem fogják átélni az elvált szülők gyermekeinek a kálváriáját?” Volt képe ezt kérni tőlem! Amikor én azelőtt is hű voltam hozzá! Az egyetemen is, s most a munkahelyemen is nőkkel vagyok körülvéve. Millió alkalmam lett volna kalandokra. De én nem láttam mást csak őt. S ha csak megcsalt volna! De miatta szenved ez az ártatlan gyermek! Ezt nem bocsátom meg neki soha a ebben büdös életben! Istenem, mit vétett az a gyermek, hogy anyja bűnéért kell szenvednie?

Az orvosnő a férfi szemébe nézett. Nem egy színészkedőt látott életében, aki tagadta, hogy megcsalta párját. Hogy is mondja a román közmondás? A tolvaj kiáltja leghangosabban, hogy „Fogják meg!” Általában felismerte, ha valaki hazudik neki. Ám ez a férfi őszintének tűnt. De a szülész kolléga elmondása szerint a felesége is… Úgy tűnik, hogy egyikük kiváló színész. S mindkettő válni akar… a gyermek miatt. A gyermeknek pedig épp súlyos betegsége miatt lenne szüksége arra, hogy szülei túltegyék magukat az eseményeken. Ha elválnak, a gyermek állapota miatt, az eset kiderül. Akkor szembesülni kellene a közvéleménnyel, hogy nemcsak megcsalta a párját, de a gyermeket is megbetegítette. Az előbbi talán bocsánatos bűn lenne. De az utóbbival szembesülni… Egy életre megbélyegezné. A motiváció erős, hogy tagadja bűnösségét. Na, itt nehéz lesz megtudni, hogy ki volt a „forrás”. Az orvosnő agya dolgozott, mint egy felturbózott motor. Aztán arra a következtetésre jutott, hogy haladékot keres. Hátha azalatt jön mentő ötlete.

 

(Második, befejező rész következik.)

 

 

[1] A szifilisz diagnosztizálása érdekében végzett analízisek.

[2] Vele született.

[3] Népies nevén vérbaj. Nemi úton terjedő, halálos kimenetelű betegség,

Legutóbbi módosítás: 2019.08.21. @ 11:26 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 728 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.