Most belekezdek,
amúgy automatikus írásként,
mert annyi mindenféle mozog az emberben a szaron kívül is.
Térdig állok a semmiben.
Ez lenne sorsom, a küzdelem.
Hátha köldökig, mellig ér majd,
végül alulról szagolom,
mint az ibolya illatának hiányát.
Szavak.
Egyik a másik után tehet?sen a sorban.
Kivéve semmit érnek.
Csak szók.
Mihasznák, mint vándormadarak nélkül a drót, mi szállna messze.
Húzza még a feszültség, de semmi több.
Bokáig állok a semmiben.
Már járni is tudok, mert megtanultam valaha,
és elfelejtettem.
Azóta „emlékbejárok”.
Megmaradtam magamnak, hiába igyekszem.
Megszagolok minden fát, bokrot és f?leg virágot,
hátha megtudom nevüket.
Én bemutatkoztam, de már régóta nem beszélgetünk.
Egyre finnyásabb a növényvilág.
A kutyákkal jól elvagyok.
Gyávák ugyan, és alig mernek belém harapni.
Biztatom ?ket, azt hiszik, provokálok,
s végül az áfás számlát nyújtom be nékik,
vagy romlott a hús, több mint félszázad éves.
A kövekkel a legnehezebb.
Cikáznak szerteszét, állandóan változik a kristályszerkezet.
Ezek mindenre képesek.
Félek, megköveznek.
Lesb?l támadnak, türelmetlenek, h?töm ?ket,
nekem el?bb lesz fakereszt,
bár jobban szeretnék a Dunában úszni.
Ha mocskos is, mégiscsak víz,
meg hal, meg én is,
miért oly sokáig.
Egész a tengerig mennék, végs? potyautas.
Sirályok szárnya vitorlám, hullámverés a zeném,
étkemr?l magam gondoskodom.
Nem ölök. Öl?döm.
Minden el?döm után én vagyok az els? és egyetlen,
akivel megtörténik.
Ahogy úszom el és kinézek,
egy kalapos alakot látok a rakodópart alsó kövén ülni.
Észre se vesz, de dinnyehéjat meglát.
Szeme a semmiben hajóz, ez megijeszti.
Mindenfélét ír.
�?söket, hazudik anyát-apát, ételt és igazat.
Történelmet vissza a barlangokig.
Nem sokat értek az egészb?l,
ennek ellenére félnék kioktatni.
Ha szembesíteném a semmivel, lehet,
tocsogna a homokos, lapos síkon.
Inkább csendben vagyok,
a felszín csevegését nem irigylem.
Enyém a majdnem vízszintes, édes,
lassúfolyású tenger két fekete között.
Ásó-kapa és a Vaskapu.
Csak bújjatok rajta.
Be kell ezt vallani.
Akár szülés, ahogy átmész rajt, s a magzatvíz.
Zsupsz a sósviz? tengerbe.
Egy hosszas ürítés végterméke – vagyok.
Háttal a történelemnek.
Legutóbbi módosítás: 2008.12.16. @ 22:33 :: Petz György
