Juhász M. Lajos : Kinagyítom

(Antonioni-emlék)

 

fulladsz sz?k a világ

alacsony ég vörös virág

 

Utolsókból els?k.

És csak sorjáznak az él?k

és holtak egyre, a következ?

kenettel vagy ladikkal

remélnek általmenni

innen oda,

onnan ide, 

ó Kháron, ki mindig egyfelé evezel.

A talált testek tárgyak lesznek,

nem mozognak, nem felelnek,

elbújnak és el?jönnek,

végtére is mind elt?nnek.

Mi meg élünk, ó glória!

Szaladgálunk ide oda,

mindig csak szex és némi játék,

az ágyék parancsa, mi más…

mi más testbe kerget egyre,

a gondolat már csak ajándék,

szívtájékod haláltájék.

Krisztus keresztje is ócska kacat,

ha nem te vagy a bal lator

vagy közepütt: feltámadó,

mikor a rajongók szétoszlanak,

cirkusz után, kereszt alól,

sírjaikban reménytelen

és megváltástalan.

 

És feljövök a pincéb?l a neonfényre,

széttört hangszerek és örök sebek

már nem villognak stroboszkópok,

de hatnak még szavak, savak,

és nincs a tömegben, aki érti,

hiába szakítod szét magad,

siker, halál, feltámadás,

az id? mind szétteríti

összeragaszthatatlan.

Visszatérsz másnaphoz, dolgodhoz,

kicsi darabok szerte széjjel,

nagyítasz, és jól megnézel

minden kis részletet, közel

hajolsz, és érzed a múlás múló ízét.

Munkák és napok.

A laborban egyre több a halott

a vegyszeres könnyt?l száradó 

képeken, az elmúlt végtelen éjek

szivárgó nedveit felissza a jelen.

 

A bizonyítékokért mindig visszamegyek

a sötétbe, hol annyira féltem.

 

A parkba, ahol harapott a szél szaga,

ahol megéreztem, a hajladozó lombok alatt

mennyire egyedül vagyok.

A f?szálak pengéi között a pillanatok

h?lt helye az én helyem,

szétszabdalt magántörténelem

a mosoly arcomon, és fejem

formás edénye csak tükörlényem,

a sötétkamra vörös vére

szétfolyik a képemen,

lemoshatatlan fénye

örökre árnyékomra tapad.

Hétköznapok között botladozok

újra, elveszett már a sosemvolt titok,

csak látszatok és lények fénylenek

köröttem, zakóm mögött, ingem alatt

néma szakadék tátong szívtelen,

fülemben tompán pufognak

dobok és hajnalok labdái.

 

A végén fehér arcú angyalok jönnek,

nézhetetlen játék a szárnyuk,

arcomon még érzem árnyuk,

láthatalan életem pályáján

csak labdaszed? vagyok

érezhetetlen.

 

Legutóbbi módosítás: 2008.12.27. @ 21:44 :: Juhász M. Lajos
Szerző Juhász M. Lajos 100 Írás
http://radiobauhauz.blogter.hu/ lézengő ritter (1959-es évjárat)