Pozsa Ágnes : Ribizli (1)

Nincs semmiféle tévedés. A gyereknek csonk van mindkét keze helyén.

Prológus:
Az anyák halhatatlanok.
Csak testet, arcot, alakot
váltanak; egyetlen halott
sincs közülük; fiatalok,
mint az id?. Újra születnek
minden gyerekkel; megöletnek
minden halottal – harmadnapra
föltámadnak, mire virradna.
(Ratkó József: Zsoltár)

 

Kata még mindig kábult volt a hírt?l, mikor kiszállt a kocsiból a házuk el?tt. Már lehullottak a levelek, a fák ruhátlanul is szépek voltak, ahogy a délutáni nap lassan lebukott a szemközti hegyeken, s vörös fénye szelíden átragyogott az ágak között.
    – Gratulálok asszonyom, ön terhes! – visszhangoztak gondolataiban az orvos szavai.
    – „Terhes… ” Teher. Egy gyerek nem lehet soha teher! Egy gyerek áldás. De most ez a negyedik igazán nem hiányzott. A kis Panka még csak másfél éves, Zsombor is csak hat.   Péter biztosan nem fog örülni, hogy eggyel több éhes szájról kell gondoskodnia. Épp tegnap este mondta, milyen jó lesz, ha végre a kis Pankának sem kell pelenkát venni! – nagyot sóhajtott, majd óvón hasára tette a kezét. – Ne aggódj, Ribizli! Nem lesz semmi baj. Szeretni fogunk!
    – Na, mi újság – ölelte át a férje, mikor belépett a nappaliba.
    – Ketten vagyok – súgta a fülébe kétségbeesetten.
    – Ez igaz? – csillant fel Péter szeme.
    Kata csak bólintott. Péter felkapta és pörgetni kezdte.
    – Hiszen ez csodálatos! Nagyszer?!
    – Tényleg? – nézett rá Kata hitetlenkedve.
    – Gyönyör? gyerekeink vannak. Nem három, hanem négy gyönyör? gyerekünk lesz. Ennek csak örülni lehet – és könnyedén megcsókolta a feleségét.

 

Chorus:
Adassék nekik gyönyör?ség,
szerelmükért örökös h?ség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegy?jtött kínját.

 

Hat évvel ezel?tt, mikor Kata nyolchónapos terhesen, fehér csipkés mennyasszonyi ruhában kimondta a boldogító igent, mindenki arra gondolt, Péter csak a gyerek miatt veszi el a lányt. A lányt, aki folyton kockás nadrágban járt, soha nem sminkelte magát, és mindenféle bogyókból készített karköt?k lógtak a csuklóján. Aztán vettek egy telket az erd? szélén, távol a város zajától és építkezni kezdtek. Kata maga gyalulta le a fát a házhoz.
    – Anya, odaadom a kisautómat Ribizlinek! Nyeld le, hogy ne unatkozzon! – szaladt hozzá Zsombor.
    – Ne haragudj, drágám – nevetett Kata –, de azt hiszem rosszul leszek, ha most ezt lenyelem.

A 18. Heti vizsgálatra egyedül ment el. Szerette volna, ha Péter is ott van mellette, mikor végre láthatja Ribizlit, de Pétert szorította a határid?, nem hagyhatta ott a munkáját. Épp egy luxusvillába szerelték be a riasztót, és a pénz most nagyon kellett.
    – Na, mit szeretnének? – mosolygott rá az orvos.
    – Gyereket. Nekem mindegy, hogy fiú lesz-e vagy lány. Van ebb?l is meg abból is – felelt csendesen Kata.
    Az orvos sokáig szótlanul nézte a képerny?t. Katának rossz érzése támadt.
    – Csak nincs valami baj? – kérdezte bizonytalanul, majd rögtön meg is fedte magát. – Már hogy is lehetne baj! Micsoda ostoba kérdés!
    – Nem látom a végtagokat rendesen. De lehet, hogy tévedek! Menjenek át a másik kórházba, ott többet tudnak mondani.
    Kata mindkét kezét a hasára tette. – Ribizli! –szakadt ki bel?le a fájdalmas sóhaj!

 

Chorus:
Adassék nekik gyönyör?ség,
szerelmükért örökös h?ség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegy?jtött kínját.

 

Mire a másik kórházba ért, már Péter is ott volt.
    – Ne aggódj, szívem, biztos csak valami tévedés. Van három szép, egészséges gyerekünk.   Kizárt, hogy a negyedikkel legyen baj – és biztatóan Katára nézett.
    Megint hosszú volt a csend. Kata még miel?tt az orvos megszólalt volna, tudta, hogy nincs semmiféle tévedés. A gyereknek csonk van mindkét keze helyén.
    – Két napig gondolkodhatnak rajta, hogy megtartják-e a babát. Természetesen ilyen esetben abortálják a magzatot, ha kérik.
    Kata körül hirtelen megfordult a világ. Nem érzett semmit. Nem fájt semmi, csak zakatolt a szó a fejében.
    – Ri-biz-li! Ri-biz- li!
    Ahogy kilépett a kórház kapuján összeesett. Az ágyában tért magához.
    – Semmi baj! – simogatta Péter az arcát. – Ez a sors. Majd megoldjuk…
    – De hát Ribizli él! Él! – zokogta Kata.
    – Tudom, drágám! Tudom! – és lehajtotta fejjel hagyta, hogy a fájdalom patakokban mossa az arcát.

 

Chorus:
Adassék nekik gyönyör?ség,
szerelmükért örökös h?ség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegy?jtött kínját.

 

Másnap az élet ment tovább, mintha mi sem történt volna. Péter elvitte a fiúkat az óvodába, Kata otthon maradt Pankával. Zsombor holnap lesz hatéves, már elhívták a barátaikat, legalább egy kicsit eltereli a gondolatait a készül?déssel.
    A családban a hír persze futót?zként terjedt. Kata n?vére Zsuzsa, már reggel kilenckor ott volt.
    – Segíthetek a salátakészítésben?
    – Kösz nem kell! Gyorsan megvan – felelte alig hallható hangon, és tovább pucolta a zöldségeket.
    – Ja, tudom! Minden olyan egyszer?! – próbált nevetni Zsuzsa, aki csodálattal figyelte húga már megint micsoda különlegességgel készül a holnapi bulira. Süt?tök saláta! Jól hangzik.
    – Te is meg tudnád csinálni, ha akarnád – nézett rá Kata szeretettel.
    – Ja, biztosan! Csak nekem soha nem jutott eszembe, hogy ilyesmit akarni lehet! – húzta össze a szemöldökét Zsuzsa.
    Semmit sem mert kérdezni, és olyan szerencsétlennek érezte magát, ahogy állt ott tehetetlenül, miközben Kata a salátával volt elfoglalva. Micsoda hülye helyzet! Szerencse, hogy nem neki kell dönteni! Az ember nem dönthet a saját gyereke életér?l!
    – Azt hiszem, nem tartjuk meg –kezdi Kata, mintha csak kitalálta volna Zsuzsa gondolatait. – Ha biztosan tudnám, hogy csak ennyi a baja! A keze helyén csonk van… De mi lesz, ha két hetesen meghal? Vagy kiderül szellemi fogyatékos? Mi lesz velünk? Mi lesz a másik három gyerekkel?
    – Jaj, húgi!
    – Nem akarunk gyáván dönteni. De dönteni kell! Érted? Döntenem kell a gyerekemr?l!   Ribizlinek sem jó ez a bizonytalanság. De hogyan lehet ebben dönteni, a fenébe is!
    Zsuzsa teljesen tanácstalan billegett egyik lábáról a másikra. Képtelen volt megszólalni, csak átölelte Katát.
    – Tudom, hogy hülyeség, de arra gondoltam, hogy lesz egy másik babánk és majd visszatér ennek a babának a lelke egy egészséges testbe – és Katát sokadszorra újra rázni kezdi a zokogás.

 

Chorus:
Adassék nekik gyönyör?ség,
szerelmükért örökös h?ség,
s adassék könny is, hogy kibírják
a világ összegy?jtött kínját.

 

Zsuzsa arra gondolt, milyen helyes kisbaba volt Kata. Sz?ke, göndör fürtjei rakoncátlanul lógtak a homlokába, ha nevetett, mindig lukas volt az arca. Nagyon büszke volt a kistestvérére! Aztán, ahogy n?tt, kicsit irigyelte, hogy bezzeg Kata! Kata mindent megcsinál, Kata tökéletes! És valóban! Be kellett látnia, Kata valóban tökéletes. Ahogy ezt a házat felépítette, ahogy a gyerekeit nevelte! Zsuzsa kezdte megszeretni Katát a tökéletessége miatt.  És most itt van ez a baba a hasában! Egyszer?en felfoghatatlan, hogy ez megtörténhet! Hogy a gyerek a hasában nem tökéletes…

– Tudod, szeptemberben volt nálunk egy n? – szipogta Kata. – Mindenféle b?vös dolgot tanul. Csak nevettem rajta, mikor végig füstölte a lakást, mert érzi, hogy gonosz szellem férk?zött a közelünkbe, s bajt hozhat ránk. Én sosem hittem az ilyenekben, de most mindent hajlandó lennék elhinni, csak valami értelmet találnék ebben a borzalomban. Itt vagyunk a XXI. században, és senki nem segít. Az orvosok közlik a tényt, mi pedig döntsünk. De hogyan dönthetnék én egy életr?l? Ki vagyok én, hogy egy életr?l döntsek? – Kata kifújja az orrát. – Félek. Nem attól, hogy azt mondták négy napig is eltarthat a vajúdás. Attól félek, hogy jól döntünk-e. Te mit tennél a helyemben?
    – Nem tudom – hajtja le a fejét Zsuzsa. – Én nem tudom. Én nem is akarom soha megtudni! Mondhatok bármit. Elképzelni sem tudom, milyen nehéz lehet most nektek. Mert könny? azt mondani, hogy én megtartanám. De nem kell viselnem a következményeit. Nem tudom, hogyan bírnám, ha látnám, hogy a másik háromra nem jut id?m. Ha csúfolják, vagy ha sajnálkozva néznek rám… Én nem tudom, te mennyit bírsz. Én nem tudom, Kata!
    – Elpusztítani egy életet, csak azért mert nem tökéletes? Ez tisztára olyan, mint mikor ledobták a csecsem?ket a Taügetoszról! És életre ítélni egy embert, aki képtelen lesz önállóan gondoskodni magáról? Az vajon nem önzés? Az vajon nem gyávaság, ha nem vállalom a döntést? Ha nem hiszek benne, akkor nem döntöttem, nem igaz? Akkor csak hagyom megtörténni a dolgokat, de nem döntöttem…
    – Jaj, hugicám! Ne gyötörd magad! Dönteni kell, de utána már nincs min gondolkodni… Utána már mindegy, hogy mi lett volna ha.
    – Holnap megyünk genetikai vizsgálatra. Minden nap végtelenül hosszúnak t?nik.
    Zsuzsa úgy érezte most az égiek mind ?ket figyelik. Figyelik az embert, mint vívódik a számára felfoghatatlan eseményen, miközben a jöv?r?l kell döntenie. Az ismeretlen jöv?r?l. Ó, szegény ember! Ím, övé a szabadakarat…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pozsa Ágnes
Szerző Pozsa Ágnes 52 Írás
"Az élet ízét csak a bolondok ismerik" Ajar