Kovács Henrietta : A Múlt Dala

Hol vagytok ?si utak, mily ködbe
vesztek hajdani szelekért?
Hírt várva Túlról, vándorlok csöndben
magas szirt-fokok peremén;
s míg tovat?nnek a kopár hegyek,
vihart nyög a fekete ég,
egy távoli hang kósza dalt rebeg,
vissza nem tér?k énekét.

Hol pihen a Királyok Csarnoka
s az arany-érc? Fényoszlop?
Csak még egyszer látnám, mily komoran
?rzik a szikár szurdokok!
Vas-kard zörrenjen s büszke korona
övezzen tisztes homlokot,
míg alvó erd?k mélyén bolyongva
e régi földre gondolok.

Hol rejti a szürke hajók árnyát
homály-ülte tengeri g?z?
Zúg a tengerár, sirályok szárnyán
zilált vize kékl? színt sz?;
valahol gyöngén égnek a fáklyák,
mélyb?l a Múlt Tornya kin?,
csak a szél kérdi falain járván:
hova t?nt a Régi Id??

Legutóbbi módosítás: 2008.03.06. @ 15:01 :: Kovács Henrietta
Szerző Kovács Henrietta 79 Írás
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:) ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb? "Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..." Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :) "Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz." /Paulo Coelho/