Szabálytalan nekrológ szabálytalan szonettben
Még mindig megrettent a halál olykor,
Pedig már régóta arra vágyom,
(Ott talán már nem fáj test, szív, s a lélek,
Lehetnék már a másvilágon.)
Különösen – ha még termő fát suhint
A visszavonhatatlan kaszaél, mint
Most is… Közepén derékba törte,
S egyet elvitt közülünk megint.
Amikor átcsúsztam időn és téren,
Leírhatatlan békesség járt át,
De – jöjjek vissza – nekem azt mondták…
Remélem, reád talált már talán
Az egység boldoggá ölelő karja. Nem
Vágysz már vissza – csak itt maradt helyed üres.
Szeged, 2007. május 27.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: b huszta irén