Márton Zsolt : Kevés a tapasztalatom…

Kevés a tapasztalatom:
tudod, az élet;
nem értek semmihez, élek.
Hétvégén vagyok csak részeg,
van, hogy éjjel én is félek,
s akkor hiszem,
amit súg a művészet.

 

Képek, versek,
melyek közt repül a lélek,
nem érdekel senkit.
Itt olyan kór pusztít,
megöl, ha vágyod a szépet.
Beteg a város a falu,
véres a széklet.

 

Fáj nekem,
ahogy terelik ezt a nyájat,
gyűlik bennem a bánat,
ahogy megtévesztik hazámat,
kaszálnak, aztán,
röhögve tovább állnak,
mezítláb a tarlón
csak a hülyék sétálnak.

 

Apám csak ötven évet élt itt:

Ő, talán sok mindent elhitt,
egyszer mondta csupán:
“- Gondolkodj és módjával igyál!”,
különben eltapos,
beszippant a nyáj.

 

Mindig száraz a torkom a portól,
mit felver a csorda az útról;
iszom kisfröccsel a whiskyt,
tanulom az írást,
kábultan szomjazom a tudást.

 

Csak lányaim szemében látom,
nem hiába vagyunk e világon;
ezért írom e verset,
nem panasz, de igaz.
Kevés a tapasztalatom,
tudod: az élet;
csak hétvégén vagyok részeg,

és van, hogy éjjel én is félek…

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Márton Zsolt
Szerző Márton Zsolt 0 Írás
nem vagyok senki, tarkómba mar, vagyunk így sokan , húz ez a dal