Lucskai Vincze : Egy kiállítás hangulata


    
 a ruhatárat letudtam    
 háromszázharminchárom    
 és zsebre tettem a kabátom    
 egy piros sál mint hízelg? folt    
 kunkorodik lábamnál    
 gazdátlan    
 hanyag kelléke    
 sz?kére súrolt    
 padlódeszkáknak    
 a sor végére beállok    
 detektor világunk    
 csipog    
 pacemaker    
 kuncog    
 belépek    
 és rám zúdul a francia festészet   
 fénye   
 árnya   
 vörös haj göndörödik    
 jobbomon   
 illata kacérkodik   
 zöld szeme ráken?dik   
 zord barokkra   
 bangkok hilton jut eszembe    
 és nicole tovább lép   
 el?ttem moillon kép   
 sz?ke volt-e    
 merengek   
 barackos kosarán   
 sárgáján   
 virtuóz harmatcseppek lebegnek   
 bársony puffos kényelemb?l   
 arany kereten   
 függ tekintetem   
 napszekere gázol át rajtam   
 felégeti íriszem   
 diana rám feszíti    
 éj csillagos fátylát   
 megremegek   
 colát szürcsöl pufók csibész    
 hideg tájképbe    
 fúrja magát   
 kócosan   
 ropog a szívószál    
 apja már messze jár   
 és én   
 egy barna színhez tapadva   
 számtalan árnyalatán    
 merengve   
 sorra bontom ?ket    
 felfedni az ecset titkát   
 hogy lett hegyi pásztor   
 valahol    
 kasztílián   
 érzékeim elcsigázva    
 fényekt?l bágyadtan    
 lautrecen    
 átsuhanva   
 tekintetem megpihen    
 egy n?i akton    
 mert    
 szeretem

Legutóbb szerkesztette - Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...