Te egy vitorlást látsz, büszkét, kecsest,
én egy csúnyán hajtogatott
szégyenlős papírhajót,
te egy fiatalasszony csáberejét,
én egy fáradt, lassan ötvenest…
te az édeset, a gömbölyűt,
a békés, vadvirágos mezőt –
és nem látod ha keserű éleimmel vágok beléd,
sem a feldúlt, lerágott legelőt.
Félek. De téged még jobban féltelek.
Hogyha mindennek vége kell legyen
marad-e nekünk… belőlem annyi,
hogy a régi kedvvel álmodjak nagyot,
és mindvégig az tudjak maradni,
aki most a szemedben vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.23. @ 20:23 :: Kiss-Teleki Rita
