A duruzsoló, nyüzsgő vérkeringés habzó szájából lövell ki az esti vízesésfény. Gyémánt-köszörűs pillangó-csillagok gazdag gravitációs ellipszispályájukon kozmoszok jéghideg burok-bőrén csapatban keringnek. Mint füstös hálósipka négyzetcentiként mindent beterít túlvilági, sötét szmog-massza. Mocskokban fonnyadó, hányás-vizeletszagú utcakövek közt részegen bukfencezik a holdfény; apró, fancsali szikrái egymáson is megtörtnek.
A cirmos, kacér holdat már megint szkafanderes ürgék gyarmatosították. Testünk hormonális molekuláiban föl-le zakatolva pumpál titkosított Idő-szivattyúnk. Sziréna-szájakból reszkető hangokra a lélek kútjában csoportosul a mindennapi ,,félsz” – Ez már nem lehet többet egy békés, harmonikus nagyváros, hol egykor békés játszóterek pázsitján virágmezők bontogatták szirmaikat, s vidámságukban csattogó, idilli gyermekzsibongások tölthették be a nyughatatlan ember-lelkeket.
Legszebb híd-csodáinkról is percenként a mélybe veti magát valaki. – Penészedő, rekedtes tekintetek túlvilági mélyén szelíd magányszolgálat avasodik. A mindent hátrahagyó, apokaliptikus kétségbeesés egyre nyilvánvalóbb; totális rögeszmék cserélnek már osztályon felüli érdekeket. Lassan egyetlen áruló, megvesztegethető köteggé tapad a könnyen kapható hűség is.
Kikapart petefészekké degradálódik a van s a lesz hatalma. Füstölgő dinamit-fejekben mindig ostobább ötletek, elmeszülemények születnek: adakozzunk rendszeresebben a köz méltó javára, de akként, hogy valami azért nekünk is csurranhasson-cseppenhessen. Kezek kelyhébe újra elfogadható, emberközpontú kompromisszumokat kellene elültetni, hogy új morális-törvényt teremthessen a szív. Folyamatosan acsarkodó, morzsolgató gyűlöleteket szemétre kellene vetni. Elmérgesedett szavak helyén mikor születhetnek meg a béke dimenziós határvonalai?!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.11. @ 10:25 :: Tasev Norbert