Tasev Norbert : Sors-lecke

A kis, hangulatos romkocsmában fülledt, párás, – mondhatni -, fullasztó volt a meleg. Bár a nap utolsó, ikrásodott fénysugarait bocsátotta a földre, melyek az alkony lángvörös színeivel eggyé váltak a nyughatatlan férfi magányosabbnak, és elvesztettnek tűnt mint valaha. Igyekezett feltűnés nélkül végig sietni a székek és az asztalok között – bár hozzávetőlegesen százkilencvennyolc centis magasságával, és száztíz kilójával -, ez még a legprofibb illuzionistának is komoly fejtörést okozott volna, folyamatosan motyogott nem létező bajsza alatt: „Moszkovits! Te burokban születtél! Nézd csak meg ezt a pompás felhozatalt! Egyik angyal gyönyörűségesebb, mint a másik! Hát mit akarsz még?!” A helység kissé elhagyatottabb, félreesőbb, és sötétebb részében üresen tátongó, valamivel elhagyatottabb asztalt, és széket vett észre. Gondolta itt pontosan jó lesz neki. Itt nem bámulják meg úton-útfélen, és nem tesznek fel neki gyerekesen nevetséges kérdéseket, ti. hogy miért is jött pont ide? Miért szeretne ismerkedni? stb.
Miután óvatosan leült a négyágú székre, mely kísértetiesen ropogni kezdett ülepe alatt, akár a szárított tűzifa, vagy gyújtós azonnal szürke aktatáskájába nyúlt, mely a hosszú idők elteltével szinte teste nélkülözhetetlen alkatrészévé vált, és egy tiszta zsebkendővel törölgetni kezdte csatakos arcát, és homlokát. Aztán a zsebkendőt zokszó nélkül zsebre vágta. Majd kis idő elteltével mikor megint azt érezte, hogy majd megfullad a részeges hőségtől megint elővett egy tiszta változatot, és a műveletet hajszálpontosan megismételte, ahogyan a nagykönyvben meg volt írva. Észre sem vette az egzotikus, topmodelleket is megszégyenítő hölgyet, aki mintha csak egyedül vele szeretett volna találkozni azonnal gazellaszökkenésekkel asztalához sietett. Mintha a levegőben szökkent volna egy nem létező, láthatatlan felhőfoszlányon úgy sietett oda hozzá.
– Iszonyú meleg van! – jelentette ki, amikor asztalához ért, és bár királynői kontyba volt fogva hajkölteménye mégis kedves elpirulással nyugtázta, hogy a férfi azonnal felállt, kihúzta előtte a széket, majd kissé ügyetlenkedő módon tiszta zsebkendőt adott át neki, amivel leitathatta a felesleges verejtéket.
– Oh! – döbbent meg jólesőn -, ez igazán kedves Öntől! – helyet foglalt.
– Tényleg pokoli meleg van! Szerintem most sokkal melegebb van, mint az elmúlt esős, monszunos nyáron! – felelte, mert élete során nem szokhatott hozzá, hogy álomgyönyörűséges emberekkel találkozik, és beszélget.
– Van ebben valami rejtőzködő romantikusság! Már csak a holdfény, és egy kellemes gyertyafényes vacsora hiányzik! Nem gondolja?! – ábrándozott a hölgy, miközben alkonyi, szív alakú száján különleges mosoly cikázott át.
– …És nem maradhat el egy-két verssor sem! Kegyének vannak kedvenc költői? – próbálta kissé idétlenül a főként lelkében felgyülemlett feleslegesnek mondható feszültséget feloldani.
A hölgy keresztbe rakta hosszú, karcsú lábait. A pillanat szinte sóvárogta a finom erotikus mozdulatok képletét, de ezt is méltósággal, kimért nemességgel tette. Nem volt ebben semmi provokatív, vagy éppen pikáns mutatványosság.
– Imádom Radnótit, József Attilát, és Adyt! Alapvetően mindent, ami XX. századi.
– És hogy áll a kortárs költőkkel?
Kicsit félrebiccentette fejét; élénken ragyogó mogyoró barna szemében visszatükröződött a megszelídített borostyánglória, ahogy új gondolatokra eszmélt.
– Sajnos a munkámból kifolyólag egyre kevesebb időm jut az olvasásra, de szabadságom ideje alatt igyekszem pótolni kulturális hiányosságaimat! – Határozott, kimért, és rendkívüli karizmatikusságot sugalló, karrierista nő lehet, ha ennyire kitölti élete minden aprócska területét a munka iránti szenvedély.
– Megkérdezhetném kegyét, hogy mivel is foglalkozik?
– Hát… ezt nehéz volna egyetlen mondatban összefoglalni – kezdett udvariasan szabadkozni. – Talán úgy mondanám, hogy internetes influencer, és blogger vagyok, és komoly üzletasszony.
„Ezt talán nem kellett volna! – szögezte le magában. Hiszen hogy is képzelhette, hogy egy felső középosztálybeli, igazi hölgy majd éppen őt akarja megismerni?” – kicsit elkeseredett, és minden hirtelen jött érzése visszatükröződött megviselt, és gyűrött arcán.
– Talán… valami baj van? Rosszul érzi magát kedves uram?! – mély aggodalmat, és részvétet árult el gyöngéd, kedveskedő, enyhén mély hangja. Az ember rögtön érezhette komolyak a szándékai.
– Bocsásson meg… csupán elgondolkoztam… valamiről… – zöldes smaragd szeme őszinte, gyermeki árvaságról, szomorúságról árulkodott. Ha léteztek olyan emberek a földön, akik pusztán a pillantásukkal hegyeket, és érzelmeket voltak képesek megmozgatni, akkor ez a rejtélyes férfi azok közé tartozott.
– Ez érdekesen hangzik! Ha nem bánja szívesen meghallgatom a történetét! – kíváncsisága szinte gyerekes, megbocsátható gesztusokban, és praktikákban öltött testet; szája szélét enyhén beharapta, mint aki szemlátomást saját izgalmát akarja mindenáron visszafojtani, majd feltűnően elegáns, és hosszú kezeit arcába tette két oldalról.
– Én mindig is azt vallottam, hogy az embernek muszáj a gyerekkorából néhány fontosabb, sorsfordító eseményt is elmondania egy bizalmas illetőnek, hogy a másik pontosan megérthesse, hogy az adott illető személyisége miként alapult, és fejlődött az évek hosszú során! – nagy levegőt vett -, továbbra is meggyőződésem, hogy a gyerekek eltűrik, elszenvedik az abszolút felnőttek sokszor hamis, gonosz, megbocsáthatatlan cselekedeteit, és ez a későbbi életükre mindig hatással van! Olyan, mint egy labirintus, vagy ketrec, melyből lehetetlen sokszor kiszabadulni!
– Ebben igaza van… de szerintem még fontosabb, hogy az ember ne szégyelljen segítségét kérni, még akkor is, ha a kemény, rideg világ azt prédikálja a fülébe: Nem helyes!
– Ez így igaz! De mi van akkor, ha egyke gyerek az illető, akit egész gyerekkorában folyamatosan szekáltak, megaláztak, bántalmaztak, és mindig is úgy érezte, hogy egyedül csakis önmagára számíthatott?!
– Ez egy nagyon összetett kérdés, de a magam gyerekkorából kiindulva megpróbálok válaszolni, ha megengedi! Nekem van egy nővérem, akit kiskoromtól kezdve csúfoltak, mert ő volt a hercegnő, én pedig a rút kiskacsa. Aztán negyedikes koromban kiverték egy-két tejfogamat, és fogszabályozót is kellett hordanom, amit utáltam, mert mindig szikráztam a sötétben. Attól a perctől kezdve, hogy kamaszodni kezdtem, és növekedésnek indultam a kényesebb részeken, annyira magabiztos, és határozott lettem az új külsőmtől, hogy úgy éreztem magam, mint a szuperhősök, akik sohasem engedik meg a világnak, hogy legyőzzék őket! És voálá! Itt vagyok! Ez vagyok én! És jól érezem magam a bőrömben!
– Ez egy kicsit kínos lesz, de meg kell kérdeznem! Kegyét menyiben változtatta meg a sikeresség, vagy adott esetben a hírnév?
– Szerintem a sikeresség nagyon szubjektív fogalmi kategória! Én azt mondhatom, hogy a munkám miatt van szükségem rá, hogy az üzletfeleim között bizalmi függőség alakulhasson ki, de ha arra gondol, hogy elszállt a fejem, és beképzelt, vagy arrogáns lettem emiatt, mint azok az üresfejű libák, akiktől folyamatosan hemzseg mostanság a bulvármédia, akkor azt mondom, hogy átlagos maradtam!
A férfinak egyre inkább megtetszett az a fajta figyelmes kedvesség, és markáns közvetlenség, melyet a modell alkatú hölggyel kapcsolatban tapasztalt.
– Oh! – jutott eszébe még valami. – Engem humorral, és intelligenciával lehet megvesztegetni, de a csokis pralinénak, és a virágcsokornak is nagyon tudok örülni! – jött a mindenkit elbűvölő, főnyeremény, egész estét betöltő, őszintének látszó, ugyanakkor diplomatikus, főnyeremény fogkrémreklám-mosoly, melyet – az esetek többségében -, az ember akkor alkalmaz, amikor tudatosan is elakarja rejteni érzelmeit a másik iránt. De ez a kedves gesztus most őszintének látszott, és ezt titkon a férfi is megérezte.
A férfi gondolatba merülten elgondolkozott, és igyekezett tartani a szemkontaktust, bár ez sohasem volt szokása. Nem azért mert nem ismerte a társasági szokásokat, sokkal inkább udvarias, sztoikus tartózkodása tiltotta meg, hogy bensőségesebben, oldottabban viselkedhessen.
– Mit szólna hozzá, ha rendelnénk egy valamit? – kérdezte, míg finom, gyöngéd ujjacskáival végig pörgette az előtte posztoló étlapot.
A férfi – bár sosem tartotta magát smucignak, vagy kuporgatónak egy hosszú ideje már nem talált állást, ezért jól meg kellett gondolnia, hogy feleslegesen el ne kótyavetyélje a pénzt. Csöndesen, szemlélődve hallgatott.
Nemsokára feltűnt egy ügybuzgó felszolgáló az asztaluk körül, és szinte kéjes élvezettel, nyál csorgatva azonnal mustrálni kezdte az egzotikus szépséget. Egy ilyen helyzetben nem volna ám szabad szemtelenkedni! Sőt, többször előfordult már, hogyha egy tesztoszterontitán barátnőjéről lenne szó a felszolgáló nem úszhatná meg egy egyszerű kézlegyintéssel! Ennek nyolc napon túl gyógyuló sérülései lennének.
– Mit hozhatok? – a hölgy felé fordul szándékosan, és a férfiról tudomást se vett.
– Én kérnék szépen… valami frissítő koktélt… ha lehet akkor alkoholmenteset! Ugye nem okoz gondot?!
– Természetesen! Már hozom is! – a felszolgáló azonnal el akart rohanni, hogy az álomnő minden kérését, és óhaját maradéktalanul teljesíthesse, amikor a hölgy megállította.
– Bocsánat! Legyen szíves! Az úriember még nem rendelt! – hívta vissza asztalukhoz a pincért, akin jócskán meglátszott, hogy mérges, és eszi a kefét. Megállt kimért merevséggel az asztaluk előtt; szándékosan a hölgyhöz volt közelebb.
– …És az Úr? Mit parancsol? – úgy nézett rá, mintha egy alamuszi kis féreg, vagy meztelencsiga volna, akinek már jócskán kopaszodásnak indult egykor dús, hullámos haja.
– Egy kólát kérnék! Hagyományosat!
– Igen! – válaszolta lekicsinylően, majd azonnal elsietett.
A hölgy minden apróságra odafigyelt. Nem lehetett pontosan tudni, hogy vajon a munkájából következően, vagy pusztán csak azért, mert volt rá bővel ideje, hogy meg – és kiismerhesse az embereket. Most azonban kedvesen átnyúlt az asztal felett, és támogatás gyanánt megszorította a férfi mackós kezét.
– Kérem mondja azt, hogy nem ez a sótlan pincér rombolta le a hangulatát?
– Ugyan… dehogy… Csupán eszembe juttatott egy régi történetet, még gyerekkoromból!
– Biztos mondták már önnek, hogy a rejtélyessége, és a kisfiús búskomorsága hihetetlen nagy vonzerőt biztos a maga számára. Ha megtisztel vele szívesen meghallgatom! – látszott rajta, hogy egyre izgatottabb, kíváncsibb lett, mintha közte, és a másik között is létezett volna valami láthatatlan mágneses tér, ami vonzást biztosított a két szív, és két lélek között.
– Hát… ez kissé hosszadalmas történet volna, és valószínű, hogy a végére már teljesen kiábrándulna belőlem, és el is unná magát, de alapjában véve annyi az egész, hogy szomorúan, és viszontagságosan alakult a gyerekkorom! Tudja én voltam a tékozló fiú, és a fekete bárány is egy személyben! Mivel kövér, kis pingvin voltam folyamatosan ki voltam téve azoknak a bizonyos gyilkos, megalázott tréfáknak, és vicceknek, amik egy idő után hamar átcsapnak lelki, és fizikális atrocitásokba, melyek aztán egész általános iskolás koromat meghatározták!
– Jaj… úgy sajnálom… én igazán… nem akartam… feszegetni a témát, rögtön beszélhetünk másról, ha megbántottam… – horizont-kék szemében az aggodalom, és a félelem költözött, mert még senkit sem ismert, aki már az első alkalommal ennyire nyíltan, őszintén, és igazságosan kiterítette volna elé életének nyílt lapjait.
– Nem szükséges! Nincsen semmi baj! – igyekezett megnyugtatni, ahogy anyától megtanulta. – Az igazság az, hogy apámnak mindig is nagy elvárásai voltak velem szemben, viszont az érzelmeit sohasem mutatta ki, amikor két évvel ezelőtt meghalt hirtelen, haragudtam rá nagyon, mert az utolsó éveiben képtelen volt végighallgatni, vagy akár egy jót beszélgetni mint apa és fia! Az iskolákban sem voltam szerencsés, mert mindig azt éreztették velem, hogy korlátoznak, és szabályok közé kényszerítenek! Aztán később jött az egyetem, és a tanári diplomám átvétele után… nem is tudom… azt hiszem még mindig nem találom a helyemet, pedig már vagy huszonhat könyvet biztos megírtam, csupán a könyvpiac nem ismeri el érdemeimet. – úgy érezte mindent ki kell adnia magából, de amikor meglátta a hölgy nagyon érzelmes, fátyolos tekintetét úgy döntött egy kicsit hagyja hadd ülepedjen le meséje. Megint adott egy tiszta zsebkendőt a nőnek.
– Istenem! Ez annyira szomorú! Őszinte részvétem! Akkor tehát nem volt senki maga mellett?
– Hát… sajnos általánosban rendkívül magányos, introvertált, visszahúzódó voltam, és nem is igazán tudtam megtanulni a barátság szabályait, vagy hogy egyáltalán egy sebezhető ember kiben bízhat meg? Később majdnem feleségül vettem az egyetemista barátnőmet, de róla kiderült, hogy három férfival is volt kapcsolata, miközben engem szédített.
– Szerintem, ha az ember igazán szeret valakit, és a másik ezt nem tartja tiszteletben mintha árulást követne el a lelke ellen… Nem gondolja?!
A férfi felnézett, és látta, amint egy kifejező, jelentőségteljes könnycsepp halkan, csöndes méltósággal végiggördül a hölgy arcán, melyen már nem volt semmi tetetett exibiconinizmusra való hajlamosság – egyszerűen csak kimondhatatlan harmónia, és szeretet.
A hölgy annyira belemerült a férfi történetének hallgatásába, hogy bele se kortyolt az időközben kihozott koktéljába, legfeljebb a kis nap sárga ernyővel kavargatta italát, és nem győzött csodálkozó kifejezést ölteni, ha a férfi szívhez szóló, vagy éppen tragikusan fájdalmas részhez érkezett. Háromnegyed órába is beletelt mire végzett történetével, és bár a helyes társalgás az lett volna, ha felváltva faggatják ki egymást életük történetéről, a hölgy még érezte, hogy különleges valakivel hozhatta össze a vak véletlen.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.08. @ 10:10 :: Tasev Norbert
Szerző Tasev Norbert 68 Írás
1983.11.30-án születtem Budapesten! ELTE-TFK, BTK-n folytattam magyar-történelem szakos tanulmányokat; történelem tanár. Ebookokat szerkesztek! Eddig szerzői könyvkiadás keretében a Publió kiadónál, és a Publishdrive-on jelentettem meg köteteimet!