Seres László : Vicceink között

Viccelődni csak bátortalanul

az ember jobb, ha önmagán tanul,

s hagyja, az élc virágba szökkenjen,

mikor leesik, s csendben padlót ér,
– mosolyt fakasztó csattanóként –
hogy a szellem fénye felderengjen.

 

De ha más lelkébe döf tőrt a vicc,
már szándéka is meggyökeredzik,
gaznak láttatnak élő virágot
gyilkos poénok, torz hahoták,
dicsfényben úszó ordas hordák.
Így ölik meg mind az (v)igazságot.

Legutóbbi módosítás: 2015.12.17. @ 18:53 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.