Matyi bácsi, a hetvenes évei derekán járó, ősz hajú, nagy bajuszú asztalos, gyönyörű rigófüttyös reggelre ébredt. Komótosan felöltözött, majd kiballagott a konyhába, ahol Klári néni készülődött a reggelihez. Köszöntötte madárcsontú feleségét, és már sietett is ki a teraszra. Csillogó szemmel figyelte a kertbe vezető ösvényt, várta, mikor látja Lackó szöszke fejét feltűnni a gondosan ápolt gyümölcsfák között. Addig nem tudott reggelizni, míg legkisebb unokája meg nem érkezett.
A kislegény harsány kiabálása verte fel a reggel álmos csendjét.
– Jöjök nadapó! – selypítette a gyermek, ahogy szaladt a terasz felé. A négyéves fiúcska mindig nagyapóval reggelizett, utána kézen fogva elballagtak a kert végén épített kis pincébe, ahol az öreg megtöltötte a literes fonott üveget borral, s kiültek a pince előtti padra. Az öreg pipára gyújtott, Lackó apró kavicsokat dobált a sekély vizű patakba, ami a pince előtt folydogált. Matyi bácsi vígan eregette a füstöt, Lackó pedig önfeledten dobálta a „nagy békának” kinevezett követ. Az elfogyasztott bor és a fiúcska kedves látványa, közelsége, melegséggel töltötte el szívét. Halkan énekelni kezdte kedvenc nótáját: ”A szegedi csikós lenn itat a Tiszán, tizenhárom cserép csengő cseng a csikó nyakán.” Lackó látszólag elmerült a „béka” dobálásában, de füle megjegyezte nagyapó minden szavát.
Pár nap múlva Lackó reggel, szokás szerint nyargalt nagyapóhoz, de az öreg nem várta őt a teraszon. Nagyanyó jött elé: „gyere kis unokám, ma velem reggelizel, nagyapó gyengélkedik”, mondta, s már terelgette is a konyhába. Reggeli után a gyerek beköszönt a szobába, ahol az öreg sápadtan, fakó szemmel feküdt. Nagy puszit nyomott ráncos homlokára, és elindult hazafelé.
Az ajtóhoz érve meglátta felakasztva a nagy pincekulcsot. Odatolta a széket. Leakasztotta. Fogta nagyapja fonott üvegét és pipáját, s már szaladt is a pincéhez. Ügyetlenkedve kinyitotta az ajtót, a nagyapótól látott módon kivette a kis hordó dugóját, és már dugta is a vékony gumit a nyílásba. Próbálta a bort kiszívni, de sehogy sem sikerült. Próbálkozásai alatt pár korty bort lenyelt, s mire feladta, furcsa szédülés lett úrrá rajta. Kiment, leült a kispadra, szájába kapta nagyapó pipáját és kipirosodott arccal énekelni kezdett: „a cegedi cocókának cengőckéje van…”
S míg Lackó énekelgetett, nagyapó már egy felhő szélén üldögélve gyújtott pipára, s onnan nézte szeretett unokáját és hallgatta kedvenc nótáját.
Legutóbbi módosítás: 2011.04.18. @ 10:20 :: Pásztor Piroska
