Az én kedvesem távol van.
Napok fénye sz? hálót körénk,
csillámló örömökkel terhes teret.
Szabadságra nyílik meg a mély,
kitárul látványa jólkerekített kötelékeiben,
világ áll már el?tte, önnön alapjából szöv?dött er?,
hatalma leplébe oldódó fuvallat,
Lélek, világ.
Végtelenre nyílt tündökl? parány.—a tündökl? parányt nem tudom értelmezni, mire is vonatkozik.
Hol vagy? Hol keresselek?
Vonzás harca, fásultság nyugalma, csömör édese majd.
Így látja csak: a látvány végtelenje
tükrök takarta rejtetlen titok,—-nyelvtör?nek jó lenne, de itt, ebben a versben nem igazán.
mint gömbbé záródó határtalanság pörög szakadatlan.
—ha összegeznem kéne itt ezt a szakaszt, hát azt kell írnom Krisztián, ez a rész tele van ellentmondással, amik nem emelik a vers hangulatát, hanem kizuhannak a versb?l, és vele együtt minden, ami ( esetleg ) tartotta az eddigi hangulatot.
Nincs szabadulás. Nyílt, végtelen,
nézd, hisz nyílt és végtelen, kétségtelen,—nem értem az ismétlés okát, miértjét.
nézi, hisz szívvel látható, valóban, bizonyos, szabad.
A tér öleli át, magába fojtja, édes méz, megöli ?t
élete.
Távol van az én kedvesem.
2011. jan.
—————-
Krisztián nem találtam meg a verset. Nem találtalak téged sem. Csak szavakat, egymás mellé téve. Pedig tudom, pedig érzem, sokkal többet mondd, mondana ez a vers, de valahogy nem sikerült.
Vannak benne jó, szép képek, sorok. Neked kell megtalálnod a „középutat”, és nem szabad úgy értelmezned, a szabad-verset, hogy ott aztán mindent szabad.
Ne félj hozzányúlni. Ne csak te akard érteni, engedd, hogy az olvasó, is ide üljön, és értse, megértse, érezze a hiányt. Mert most csak azt lehet érezni, hogy a hiány tele lett tömködve míves, kreált szavakkal, fogalmakkal, gondolatokkal.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.01. @ 15:29 :: Babják Krisztián