John Wheeler amerikai fizikus újra felvetette annak lehetőségét, hogy az idő visszafelé is terjedhet, és akkor az a furcsa helyzet áll elő, hogy az okozat megelőzi az őt létrehozó okot. Elméletét egy késleltetett választási kísérletre alapozta. Ebben két rés segítségével interferenciát hoztak létre oly módon, hogy a fény fotonjait egyesével indították. A késleltetés azt jelenti, hogy az egyik rést lezárják, amikor már elég idő telt el ahhoz, hogy a fény túllépjen a résen, de még nem érte el a fényérzékeny detektort. Olyan megfigyelést tettek, hogy ebben az esetben romlik, vagy eltűnik az interferencia, ami akkor várható, ha csak egyetlen rés engedte át a fényt és nem kettő. Következtetés: a késleltetett lezárás utólagosan zárta el a fény útját, tehát a következmény megelőzte az okot.
Hát persze! – nevetett a vén Qfwfq. – Nektek ez talán furcsának, hihetetlennek tűnik, de higgyétek el, régen szinte mindannyian átestünk ezen, mint a kanyarón. Akkor pontosan úgy tudtuk mi is: „az okozat megelőzi az okot”. Illetve nem is tudtuk, hanem úgy érzékeltük. Nem tartott sokáig, de mindent összezavart. Váratlanul az lett a természetes, hogy az események a jövőből haladtak a múlt felé. És azt a pillanatot neveztük jelennek, amikor a jövő múlttá vált.
Azt máig sem tudja senki sem, hogy mi váltotta ki. Többen is azt állítják, hogy az a hülye evolúció, vagy mutáció volt az oka mindennek. De ez persze nem biztos.
Teljes lett a zűrzavar. Egyesek továbbra is így gondolkodtak, mint most ti, mi meg úgy, mint ahogy később az az angol, James Bradley próbálta megfogalmazni, aki szerint már teljes egészében létezik a jövő, és az idő abból folyik vissza felénk.
Szóval az ok, és az okozat! Zabáltunk, pedig úgy éreztük, hogy majd kipukkan a hasunk. Egyre-másra születtek gyerekek, pedig…
Hogy a régi feljegyzéseknek hasznát tudjuk venni, amit csak addig írtunk, mindent ki kellett javítgatni. Nagy munka volt. Az egész világ tele volt írva, festve, róva, vésve. Persze a könyvtekercsekkel kezdtük, mert azt gondoltuk, azokkal úgyis gyorsan végzünk. Neki is láttunk.
Mutatok is nektek egy példát. Néhány papiruszt megőriztem abból az időből.
Nézzétek csak! Az egyiken ez áll:
1. 1 Összegyűlének az földnek minden fejedelmei és határozának, hogy építenek ők saját dicsőségükre. Ivának az leölt barmok véréből és tevének esküt, hogy esküjük heted íziglen betarttatik.
1. 2 Kiválasztának egy nagy pusztaságot és házuk népeivel ásatának az hegyekig széles csatornákat. Eme csatornákon usztaták az hatalmas cédrusfákat, és szállíták az köveket.
1. 3 És jövének az föld minden égtájáról építőmesterek, kik rakák az falakat, és építének abba minden égtáj felé kilencven kaput.
1. 4 És jövének a föld mélyének tudói és kivevék az érceket és megolvasztják azokat, és azzal megerősíték az falakat.
1. 5 És készítének grádicsokat, melyeken hágának a magasba feljebb és feljebb.
1. 6 És elkészült az első fal, és díszíték azt ónix kővel és sárdeus kővel. És a falra felírák az földnek minden fejedelmeinek jelét.
2. 1 Összegyűlének az föld minden fejedelmeinek fiainak, fiai és határozának, hogy új csatornákat ásának, mert a hegyeket, melyek az követ adák, mind elhordták vala.
2. 2 És terelék az ő házuk népeit fáért a vad népek közé, kik barlangokban lakának, mint a földnek barmai.
2. 3 És felépült a második és a harmadik fal, és a földnek fejedelmeinek fiainak fiai belevéseték abba neveiknek jeleit.
2. 4 És felépítek az negyedik és az ötödik falat, és a föld fejedelmeinek fiainak, fiainak fiai lakának abban, amit építenek vala, és erős vala az szövetség ő közöttük.
2. 5 És felrakák az hatodik falat és érének magasságban a felhőkig.
No, erre mi meg átírtuk így. Olvassátok!
1. 1 És elkezdék lehordani a köveket a grádicsokon a csatornák partjára, és nagy bárkákon szállíták azokat a hegyekbe.
1. 2 És senki nem értette vala, hogy miért ekképpen cselekedének vala.
3. 3, S ím, előhordták a megholtakat az ők sírjaikból, kik életre kelének, és segítenek nékik a hegyeket visszaépíteni, és a holt fákat visszaültetni helyükre. És eme dolgok tartottak vala míg azt, mit építettek szét nem hordták vala.
3. 4 És a földnek minden fejedelmei elvándorlának ama helyről a földnek négy égtája felé, és elfelejték, hogy mik is történültek.
Tudtuk már előre, hogy ők, akik másképpen gondolkodtak majd rövidesen kinevetnek, kigúnyolnak bennünket, de folytattuk a munkát. Nem! Nem nevettek. Röhögtek! Azt mondták, hogy így ebben semmi logika nincs, és hogy nekünk tulajdonképpen nem is átírni, hanem kitörölni, levakarni, átmázolni, szétverni kellene az iratokat, feliratokat.
Beláttuk, hogy igazuk van. Dolgoztunk is naphosszat. De hát annyi szöveg volt, nem győztük. Az építkezésről, pontosabban a bontásról is elcsaltuk mindenkit, akit csak tudtunk. Gondolom, nem kell megmagyaráznom, hogy akkor éppen, mit építettünk? Szóval egyre nagyobb lett a zűrzavar, mert egyesek lebontásról, mások felbontásról, felrombolásról, vagy leépítésről beszéltek. Az egyik csapat hordta fel a köveket a torony tetejére, a másik meg görgette, dobálta le a mélybe. Egy idő után leállt minden, mert senki sem értette meg a másikat. A torony, ami már majdnem az égig ért, egyre fogyott, mert ugye: rombolni mégis csak könnyebb volt, mint építeni. A helyét is gondosan visszasimítottuk, és szétszéledtünk.
Így elmondva legalább annyira zavaros az egész, mint ahogy megéltük.
Telt-múlt visszafelé az idő, és egyszer csak… már nem találtam senkit sem, aki úgy gondolkodott volna, mint én.
El sem hiszitek milyen gyötrelmes volt visszaállítani az agyamat, erre a mostani rendszerre.
Éjszakánként néha még úgy álmodom, a szerint a hátráló idő szerint. Olyankor, ha hirtelen felriadok, azt sem tudom, hogy este van vagy reggel.
