Horváth János : A baba

Megette a vacsorát, és a tányérokat betette a mosogatóba. Otthagyta minden este, reggelre mégis minden tisztán a szárítóra került. Nem tudja mióta van ez így, de azután kezdődött, hogy vett egy babát. Nem holmi közönséges guminőt, hanem egy egyedi készítésű, valósághű, életnagyságú babát. Akkoriban nagyon magányosnak érezte magát, esténként fantáziált egy jobb életről, de erre esélye sem volt. Meg aztán hirtelen megöregedett. Nem volt kedve a társasághoz, fárasztották a barátok új és újabb kísérletei, hogy társat keressenek neki. Feladta. Azok a képmutató beszélgetések, amikor ő is mindig igyekezett szebb színben feltüntetni magát, nem csak unalmasak, de már bosszantóak is voltak.

A válás nem viselte meg, még örült is, hogy vége az örökös szekálásnak. Jolán nem tudta elviselni, hogy nem használható semmire. Több szeretője is volt az évek alatt, de a férje nem tudott róluk, kiesett az érdeklődési köréből minden, ami Jolánnal volt kapcsolatos. Az asszony elhidegült tőle, és ezt éreztette is. Amikor Jolán beadta a válókeresetet, fellélegzett. Remélte, megváltozik az élete. Az asszony mindent ráhagyott mielőtt elment. Csak néhány személyes holmiját vitte magával. Aztán elkezdett hiányozni. Nem a sok csacsogás, zsörtölődés, hanem az ölelések hiányoztak. Már jóval korábban leszoktak arról, hogy szeretkezzenek. Maradt valami vonzalom, de ez legfeljebb az emlékeknek szólt. Jolán fiatal korában nagyon szemrevaló volt és okos is. Ez sok férfit taszított, de őt nem. Sőt, büszkeséggel töltötte el, hogy egy okos, intelligens partnere van, akivel élmény vitatkozni.

A hosszú egyedüllét megviselte. Bármennyire örült is annak, hogy megszabadult Jolántól, bánta, hogy idáig fajultak a dolgok. Kellett egy társ, de már senkiben nem bízott. Akkor látta meg a hirdetést, amikor már lemondani készült az életről. A plakáton egy jól öltözött, vonzó nőt lehetett látni, aki diszkréten illegeti magát, és közben szemérmetlenül kacsintgat. Alatta a futó felirat: Beteljesítjük leghőbb vágyait, itt partnerre találhat.

Sokáig érezte, hogy hevesebben ver a szíve, ha elhalad a plakát mellett, amíg egy napon összeszedte a bátorságát, és bement a boltba.

— Mit óhajt, uram? — kérdezte udvariasan az elé siető eladó.

— Nem is tudom. Csak úgy benéztem — válaszolt.

— Van valami konkrét elképzelése?

— Tulajdonképpen van. Magányos vagyok, és szükségem lenne egy babára — válaszolt, és meglepte a határozottsága.

— Értem, uram. Arra gondol, hogy elege van az emberekből, és szeretne egy mesterséges intelligenciát. Milyen nemű legyen?

— Micsoda kérdés? Természetesen nő.

— Jól van, de értse meg, ez egy fontos kérdés. Manapság bármilyen igénye lehet a kedves vevőnek.

— Értem — válaszolt.

— Van egy új modellünk, azt gondolom, tetszeni fog önnek. Rendkívül intelligens, bájos teremtés. Ha nem felel meg Önnek, egy éven belül bármikor visszahozhatja, visszafizetjük az árát. Van egy alapprogramja, de a jellemét, egyéb fontos tulajdonságait beállíthatja. Testre szabjuk — mondta az eladó, és elmosolyodott.

— Mit kell tennem?

— Ki kell töltenie egy kérdőívet, és a válaszai alapján beállítjuk az alapértelmezést.

— Ezen a programon idővel lehet változtatni?

— Nincs szükség rá. Alkalmazkodni fog a körülményekhez, együttélésük alatt megfigyeli a szokásait, és kiismeri a szükségleteit. Változni fog magától is, ha lesz rá    igénye.

Az eladó átadta a kérdőívet. Tulajdonképpen egy kívánságlista volt, ami a belső tulajdonságokra vonatkozott. A tablet kijelzőjén megjelenő kérdések melletti jelölőnégyzetet kellett kipipálni. Ezek a kérdések általában a környezeti paraméterek megismerésére szorítkoztak. Legyen—e családi beállítottsága, szeresse a gyerekeket, vagy állatbarát legyen, szeresse a háztartási munkát. Aztán jöttek a kényesebb kérdések is. Aktív nemi élet, vagy ritkább, de perverz együttléteket igényeljen, szeresse az alkoholt, simulékony legyen, vagy ellentmondást nem tűrő, határozott személyiség?

A külsőre vonatkozó kérdések is megfontolt válaszokat igényeltek. Mégis azzal a nővel kell együtt élnie, akit maga alkotott. Jolán már készen volt, amikor megismerte, és igazán kedvére való volt a látvány. Nem csoda, hogy mire végzett a külső kialakításával, Jolán fiatalkori személyisége és külseje nézett rá. Amikor a kész baba megjelent, meglepődött. Könnyed járása, kellemes hangja elbűvölte.

— Van egy meglepetésünk is. A hirdetésekkel ellentétben új anyagot alkalmaztunk. A külső tapintása olyan, mintha emberi bőrt érintene, és a testhőmérséklete is emberi módon alkalmazkodik a környezetéhez. Ha frusztrálná a műveltsége, a magas intelligenciája, van mód arra, hogy alacsonyabb fokozatba kapcsolja — mondta az eladó, nem titkolt büszkeséggel.

— Ezek szerint, úgy állítom be, ahogy akarom.

— Első beállításra ez igaz. De az intelligenciája révén alkalmazkodik a körülményekhez, és önállóan formálja a személyiségét.

— De csak van valami vezérlő elv? Mondjuk, hogy mindig igazat adjon nekem, vagy, hogy megtegye, amit kérek tőle?

— Nem lehetséges. A kérdőíven az önálló, autonóm személyiséget jelölte meg, az alapbeállítás így történt. De azért van mód empátiára és toleranciára is, ha úgy ítéli meg, hogy a helyzet megkívánja. Kompromisszumra törekszik, ha nem sérti a személyiségét.

— Értem. Valójában Jolán is ilyen volt. És még külsőleg is hasonlít — mondta, és ezen mélyen elgondolkodott.

Eleinte nem volt semmi baj. Sok témáról tudtak beszélgetni, és jól alakultak a dolgok. Megosztották a házi munkát is.

— Mi legyen a nevem, mit szeretnél? — kérdezte a baba. — Legyek Jolán?

— Jaj, nem! Azt ne! Legyen Léna a neved.  Megfelel?

— Tökéletesen. Kérdezhetek valamit?

— Természetesen. Bármit megkérdezhetsz, mintha barátok lennénk.

— Itt vagyok már néhány hete, igazán jó itt veled, de nem közeledtél hozzám, mint nőhöz. Pedig tudod, hogy képes vagyok arra, hogy neked örömöt szerezzek.

— Tudom, de nem igénylem. Ez téged zavar?

— Nem, dehogy. Csak tudni akartam, mi az oka?

— Nincs különösebb oka. Talán, már megöregedtem, a hormonok vagy ilyesmi.

— Jól van, nem érdeklődöm többé, ne haragudj, ha megbántottalak — mondta Léna szomorúan.

Meglepődött azon, ahogy Léna viselkedett. Nem számított ilyen valóságosnak ható érzésekre. És az is megdöbbentette, hogy Léna magától hozta fel a témát. Nem tudta, miért, de úgy érezte, valami megváltozott köztük. Nem gondolta, hogy Léna megsértődött, nem hitte, hogy képes rá, de ő mégis rosszul érezte magát. Lelkifurdalás vagy hasonló gyötörte napokon keresztül. Együtt él egy nővel, és nincs rá szüksége, mint nőre, és ezt nyíltan meg is mondja neki. Megváltozott a viszonyuk. Egyre gyakrabban veszekedtek, és a katartikus kibékülések is elmaradtak. Kezdte kerülni Léna társaságát, egyre gyakrabban maradt el, csak késő este tért haza, és nem szólt semmit Lénához. Léna eleinte tűrte, azután, ha módja volt, ráolvasta a hibáit. Zsörtölődés, elmaradt házi munka. Néha napokig állt a mosatlan a mosogatóban. Léna autonóm személyisége megbosszulta magát. Úgy érezte, a dolgok ismétlődnek. Egyre nehezebb volt elviselni a feszültséget.

Egyik reggel arra ébredt, hogy csend van, nem beszél hozzá Léna, ahogy szokta, amikor ébreszti. Kiment a konyhába. A tea ott gőzölgött a kancsóban, az edények elmosva. Leült, hogy megreggelizzen. Úgy érezte, valami nincs rendben. Léna elment. Igazából nem csodálkozott ezen. Mindegy, hogy két ember, aki együtt él, szerelmes—e vagy, hogy akár előre meghatározhatod a társad jellemét, egy idő után kiderül, hogy nem vagytok egymáshoz valók. Minden jobb, mint egy élhetetlen kapcsolat. Kereste a tanulságot, és végül arra jutott, mindkét kapcsolatban ő volt az egyetlen közös tényező. Felállt a székre, és fejét a hurokba dugta. Elrúgta magát. Zuhanás közben még hallotta, hogy megfordul a kulcs a zárban, aztán minden elsötétült. Léna még időben érkezett. Egy határozott mozdulattal levágta a férfit, és az ölébe fektette. A szeme kinyílt, Léna arcát látta, amint fölé hajol, és sír.

— Drágám, egyetlenem. Szeretlek. Többé ne csinálj nekem ilyet! — mondta Léna elcsukló hangon.

Nem értette, mi történt. Mégsem emberi lény. És hogy szeret? Teljesen érthetetlen. Holnap visszaviszem a boltba. Úgy látszik, selejtet adtak el.

 

Legutóbb szerkesztette - Bereczki Gizella - Libra
Szerző Horváth János 167 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.