Anyám mindig a hajnal
ébredte előtt gondolt a mosásra
kiosont a fürdőbe
ahol az este otthagyta
a lányok levetett és összehajtogatott
(nem is értem miért így hagyta)
székre rendezett ruháit
majd a hokedlire tette a teknőt
(a mosógép nem úgy mos – mondogatta)
telelöttyintette forró vízzel
majd szétválogatta a színest a fehértől
kézfeje már bírta a vizet
aztán mellé görbült – így szerette
és kimosta a ruhákkal az álmait …
Anyám ha főzött – mindig dúdolt
pucolta a zöldséget
a krumplit addig mosta míg
megfájdult az ujja – az időt ilyenkor nem tudta
aztán mikor már főtt a fazékban a tegnap
tésztát gyúrt és álmot tett bele
megvan a jövő hét fele
majd szétnézett – halkan nevetett
ma megfőztem a holnapot – súgta oda
a mindig hótiszta kötőnek
s a lehullott morzsát adta a seprűnek…
Anyám sosem volt boldog
nem szólt – nem panaszkodott
ha ideje megengedte olyankor olvasott
szerelmes könyvet vagy verseket
akkor elhitte a szép életet
mert neki nem jutott jó szó vagy dicséret
apám fukarkodott az öleléssel
nem látta szívesen a jobb ruhákat
cipőt is ritkán vehetett
ám a barátoknak jutott vidámság és nevetés
az asztalról finom étek…
anyám harminc évet várt míg szólt – elég lesz.
Anyám egyszer csak maga maradt
feketét öltött – várt fél évet
nem siratta el a harmincöt nehéz évet
majd megtanult nevetni
színesre cserélt néhány napot
megismerte a szomszédok gondját-baját
mosógépben mosott ruhát
a hajnalt fotelből köszöntötte
s újra elővette a régi szerelmes könyveket
a lányoktól új ruhát és cipőt kapott
és nem főzött soha már – tegnapot.
