Mondjuk, a halál,
meg a Ferenc a körúton,
azok fontosak.
Meg a vihar.
Ahogy jön
és megy.
Katicát nem láttam
két éve,
a papsajt íze
is forog a számban.
Most talán
keserűnek érzem.
Látom, ahogy a dolgok
elcsúnyulnak,
ahogyan levetik
a kölcsönkapott
ruhát.
Ma lecsaptam
egy legyet,
végre sikerült
egy világegyetemet
kivégeznem.
Nincs bocsánat,
Lepereg előttem
az élete.
Az utolsó zümm-zümm
sípol a fülemben.
Baj van a hallásommal,
az orvos azt
mondta,
az anyajegyek is
az égbe mennek.
Ahogy a legyek ura is.
Ha az ég
határtalan,
és mi semmik
vagyunk,
akkor minek
Istennek könyörögni,
hogy legalább
mondjon valamit a dolgokról,
a született vakságról,
a mozaikszemekben
elfogyó Holdról.
Miért sikít a madár,
ha véletlen a Földre
ejtik? Csak úgy?
